Ahogy beültem a kocsiba fogtam és kikapcsoltam a
telefonomat. Tegnap, mikor felébredtem észrevettem, hogy lemerült. Éjszaka
feltöltöttem, de nem tudom minek. Ha most elmegyünk, akkor nem is lesz rá
szükségem. És tényleg. Magunk mögött hagyjuk ezt a várost. Egész nyárra. Egész
nyárra? jesszus….. Eddig bele sem gondoltam. De jobb lesz így… úgy sem túl
hosszú a nyár…
Itali beült mellém. Meleg volt ezért lehúzta az ablakot, amin bedübörgött a város zaja. A zaj amit azóta a séta óta szeretek. Azóta a csodálatos séta óta.... Mac... már megint Ő.. nincs is olyan emlékem, ami ne kötődne hozzá...
Itali beindította a motort és kikanyarodott a forgalomba. Csak bámultam a szeretett városom. El-el mosolyodtam, amikor elsuhant mellettünk egy-egy ismerős épület, vagy felismertem egy utcarészt.... De mindezt most kicsit el kell felejtenem... DE NEM AKAROM!!! Miért? Miért nem tudok lelkesedni a kastélyért? Korábban mindig kértem Itali-t hogy meséljen nekem róla, de ő azt mondta mindig, hogy inkább elvisz oda, és a saját szememmel nézzem meg.... most pedig nem akarom látni... Csak egy üres szobában akarok ülni egyedül. Összekuporodni a sarokban és talán sírni. Szinte biztos vagyok benne, hogy Mac-et tegnap láttam életemben utoljára.... Emlékezni akarok Rá és életben tartani az emlékét. Nem akarom elveszíteni, Ő az életem része.... A legfontosabb része..... Összeszedtem a gondolataimat és minden erőmmel azon voltam, hogy felidézzem Őt. Minden egyes mozdulatát, minden egyes szavát.. minden egyes mosolyát....
A rádióból szólt a zene... szinte észre sem vettem, amikor Ita a kocsi mögé kapcsolta a lószállítót. Minden egyes zene, úgyéreztem, ma nekem szól. Nekem, hogy a gondolataimat rendezhessem, és megtaláljam az elrejtett képeket, mozdulatokat. Mert megtaláltam és nem voltam hajlandó elengedni.
Akkor fogalmam sem volt róla merre járunk...... így utólag... észre sem vettem, hogy már nem New York vesz körül, hanem Jersey... aztán a táj és különböző városok... és a táj és a táj és a táj, amit viszont igen észre vettem... Csak azt nem hogy eközben áthaladtunk Pennsylvania-n... Így utólag visszagondolva valahol Ohióban aludhattam el....
Az utca zaja beszűrődött a szobába. Tisztán emlékszem, hogy Mac ott áll a szoba közepén... de hol vagyunk? és miért? Nem tudom... de mindjárt indul a vonata... mindjárt elmegy és akkor sokáig nem láthatom megint....
Odafordulok az ablakhoz és rátenyerelek a radiátorra, ami ontja felém a meleget. Kellemes érzés. Megnyugtató..... igen ez a jó szó rá..... megnyugtató, nyugodt az egész pillanat. Olyan mintha sosem lenne vége. És talán nem is lesz. Bámulok ki a havas tájra. Táj... hmm.... város. De valahogy ennek is meg van a maga hangulata és ez nekem tökéletesen elég. Gyönyörűen csillog a hó.
Mac lehelletét érzem a nyakamon. Érzem, ahogy kezeit körbefonja a derekamon. Kezei a hasamon, szájával belecsókol a nyakamba... Egész tesével hozzám simul és én biztonságban érzem magam. Kezemet az övén nyugtatom. Végtelen nyugalom árad szét bennem. Egy olyan világba csöppenek, ahol nem kell ránézni az órára és azt mondani, "mennem kell" vagy "elkések". Nem, itt nincs ilyen.... Csak a végtelen nyugalom.
- Mennünk kell, kicsim. - szólal meg végül Mac és az arcomhoz simítja az Övét. Egyszer.. aztán még egyszer.... Behunyom a szemem és elmosolyodom. Érzem az illatát és hagyom, hogy puha bőre az enyémhez érjen. Örökké ezt az illatot akarom érezni. Ezt az enyhén mentolos édeskés, de ugyanakkor az arcszeszével keveredő illatot. Ezt, ami minden egyes alkalommal átragad rám, amint megölel, vagy csak megfogja a kezem. Néha ez az illat keveredik egy kis cigarettafüsttel, de épp csak annyira, hogy jellegzetes legyen és betöltse az orromat izgató keverékével. Olyankor ha dohányfüstös helyen volt, vagy ha még mindig engedett a kísértésnek és elszívott egy szálat..... de most nincs benne ez az aroma az illatban... lehet talán kicsit hiányolom is de maga az egész fűszeres levegő nem veszít értékéből soha. Nekem mindig is Őt jelenti. Már rajtam van ez az illat, és ha elmegy is érezni fogom....de most nekem ennyi nem elég, most Ő kéne... Ő.... Újra belecsókol a nyakamba, ezúttal oldalról. Érzem, ahogy forró lehellete előbb megsimogatja a bőröm, majd finoman eltűri a hajam, hogy hozzáférjen a nyakamhoz. Érzem a teste melegét és a kezével magához szorít. Imádom a kezeit a hasamon érezni és tudni, hogy Ő hozzám tartozik... Teste az enyémnek feszül még egyszer utoljára, hogy aztán elengedjen és a kezemet megfogva maga után húzzon. Rákényszerít, hogy kinyissam a szemem és megmozduljak...
Aztán újra fogom a kezét. De már kesztyűn keresztül. Mélyen belenézek barna szemeibe. Imádom ezeket a szemeket. Aki elsőre csak rápillant azt mondja barna... de nem csak barna... ha a napfényben megcsillannak az igazi színek a szemében, én látom a zöld árnyalatot. Látom a középbarna sugarat és ahogy a kettő tökéletesen egyesül egy barna szempárban. A zöld árnyalatot csak én láthatom benne. Csak én állok hozzá olyan közel, hogy a napfény kiemelje.. mint most is....
Tekintete elereszti az enyémet. Keze elengedi az enyémet. Jobb kezével lassan lehúzza a balról a fekete bőrkesztyűt. Tekintete követi a mozdulatot. Aztán feltekint rám. Meleg kezével végigsimítja az arcomat. Egy pillanat alatt a zsebébe rejti a kesztyűjét és felemeli a másik kezét is hogy tenyerébe foghassa arcomat. Finoman, de határozottan megcsókol... olyan fájdalmas és mégis édes a csókja. Elveszek a pillanatban és finoman szétnyitom ajkaimat, hogy érezhessem minden egyes ízét a csókjának. Minden símogatását a csókunknak, amit csak adhatunk egymásnak. Abban a pillanatban megszűnik körülöttünk minden..... minden....
Aztán lassan szétválnak ajkaink és kinyitom a szemem. Arcom még mindig a kezeiben tartja. Bárcsak sosem engedné el.... még egyszer hozzám hajol és egy csókot lehel a számra....
A lehellete látszik a levegőben, ahogy elenged. És minden mástól függetlenül boldog vagyok.
A következő pillanatban egy hópihe száll az arcára... felnézek az égre.. Ő is velem hajtja hátra a fejét és elnevetjük magunkat. Amikor újra egymásra nézünk csillog a szeme... és ott van a szája szélén az a különös barázda, az a különös kis huncut ránc... imádom ezt a ráncot is, ahogy minden mást Benne... Kezemet az arcára helyezem, finoman, egész lassan. Tekintetem a szája szélén pihen. Hüvelykujjammal finoman végig simítom. Végig a mosolyát, végig a szája szélét, és az alsó ajka alatti kis kevés szőrszálat. És igen.. ezt is imádom benne... hogy kevés, hogy így tökéletes. Szinte minden egyes szőrszálnak meg tudom mondani a helyét, ahogy végig simítom az álla szélét.... nem kell az arcán keresnem, mert ott nincs.... nincs egy sem... az arca sima. Ahogy kezemmel az arcát simítom egy újabb hópihe landol a kezemen. Ujjaimmal finoman hátratúrok a füle fölött és lesöpröm a hajáról a hópihéket... Kezem megáll a tarkóján, hogy aztán közelebb húzhassam magamhoz és ajkam újra az Övéhez érhessen....
Nem érdekel a hideg.. nem érdekel a hóesés, ami körülvesz minket, csak az utolsó pillanat érdekel.... az utolsó pillanat....
Aztán el kell engednünk egymást...
- Mennem kell - suttogja.
Érzem, ahogy egy könnycsepp tör elő szememből. Ajkamat beharapom és bólintok.
- Ne sírj... - hallom a hangját. - Ne sírj.. örökké a Tiéd vagyok....
- Örökké a Tiéd... - ismétlem.
Egy füttyszó szakítja meg a pillanatunkat és Mac még egyszer utoljára beletúr a hajamba, fejemet magához húzza.... egy utolsó csókot nyom a számra olyan szenvedélyesen, hogy azt hiszem sosem lesz vége...
Aztán hirtelen elenged és rohanva teszi meg azt a két lépést a kocsi ajtajáig... a vonat elindul vele és egyre csak viszi..... viszi......
- Mikor jössz vissza? - kiáltok utána kétségbeesetten.
- Nem sokára! - kiált vissza. - Nem sokára....
Ez a két szó visszhangzik a fejemben, ahogy látom a vonatot elkanyarodni.... és eltűnik az utolsó kocsi is...
Szórakozottan megérintem az ajkam. Még mindig érzem csókja melegét... érzem illatát az arcomon... a hópihék táncot járnak, ahogy a szél felkéri őket és magával rántja. Örvénylenek a levegőben és valahogy olyan fájdalmasan tökéletesnek érzem a pillanatot. Behunyom a szemem és egy könnycsepp gördül végig az arcomon.....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése