2012. október 30., kedd

Ismeretlen önmagam csalódása

Nekem mindig akkor sikerül írni valamit, amikor nem éppen vidám dolgot írok.... Igazán megmagyarázhatná valaki miért...
és azt is, miért nem írok rendszeresebben.....
Nem tudom, tényleg. Most csak sodródom úgy érzem. Mennek a dolgok körülöttem, de én valahogy csak ülök mindennek a közepén, és úgy érzem haszontalan vagyok. Már nem tudok úgy hatni az emberekre, ahogy tudtam. Elfogyott a varázserőm...
És lehet, hogy a türelmem is. Mindent azonnal akarok. Nincs időm. Semmire. És ha valami nem úgy alakul, ahogy gondoltam? Nem tudom megállítani a könnyeimet. Miért vagyok más, mint más emberek? valami baj van velem az biztos. Miért nem tudnak mások is úgy szeretni, ahogy én? Nekem a szeretet azt jelenti, hogy aki iránt érzem mást hoz az életembe. De legalábbis kikapcsolódást. És hogy hogyan? Egyszerűen azzal, hogy megjelenik.Abban a pillanatban már nem léteznek a gondok, nem létezik a nehéz élet. Akkor rá figyelek. Akkor Vele vagyok... lélekben.. nem csak testben. De ha a másik nincs velem.... elég, ha csak lélekben nincs, azt érzem....És abban a pillanatban görcsbe rándul a gyomrom és kutatom az okát.... igazán kimondva sosem találom meg..... csak sejtem...
És ilyenkor csalódott vagyok. A lelkemben, a szívemben csalódok... a másik oldalamban csalódok. Azt hiszem, ami nekem fontos, a másik felemnek is az, de valahogy mégsem. A mit a másik felem szeret azt szeretem én is, ettől boldog lesz. De a másik felem imád valamit.... És amit én imádok? Az nem is számít. Rajonghatok.... örülhetek, csak... csak neki ne kelljen, mikor minden egyes pilanatban azt kívánom, hogy mindkét felem lássa... ugyanúgy örüljön mint én.... úgy adja át a zenének magát mint én.... nekem ez a lényem... neki az... és ezt tiszteletben is tudom tartani, sőt rajongani tudok érte. De ami a lényegem, az van félresöpörve egyetlen szóval. Csak egyetlen egy szóval.
és vannak pillanatok, amikor érzem, hogy most nem vagyok fontos, de... de nem tudom hogy engedjem el... mert azért bukkan elő, hogy a lényemet kitöltse, de így ezt nem lehet... nekem a lélek kell, nem csak a test egy gondolattal.... egy gondolattal, ami már rég nem itt jár.... régen máshol van... és ilyenkor menekülnöm kéne, mert csak nagyobb fájdalmat okozok magamnak.... de nem tudok... ahová menekülhetnék, az a zene... de ahhoz sem értek eléggé... és újra ugyanott tartunk.. türelmetlen vagyok...
De hogy magyarázzam el egy csökönyös embernek, aki mindig pontosan tudja magáról, hogy neki igaza van (még akkor is amikor nem), hogy miért érzem ezt? Ha a lelkem másik fele, akkor tudnia kéne... akkor nem történhetne ez.... és észre sem veszi.... ebben biztos vagyok.... Csak egytől félek... hogy tudat alatt menekül, hogy tudat alatt ez neki kínos.. ez a helyzet kínos.... és neki ettől a helyzettől rándul görcsbe a gyomra, mert ismeretlen.... és nem tudja miért, de megkönnyebbül, ha kikerüli...
Azt hiszem, ha valójában már benne lenne... akkor már nem akarna menekülni.. nem  azt mondom, hogy soha... de az ismerős dolgoktól nem.... csak ismerjem meg én is önmagamat... legyek képes arra, amihez türelmetlen vagyok, és több türelmet tudjak magam köré sugározni... akkor.. akkor megismerhetne.... megismerhetne....