Claire_T's Dragons

2013. október 9., szerda

Az érzés

Összevissza kavarognak a gondolataim, úgyhogy nem biztos, hogy egyáltalán értelmesen le tudom írni mindazt az érzést, ami ma ismét megrohant. És nem kell rosszra gondolni, ez a lehető legjobb érzés, amit érezhetek, de egyszerre a legfurcsább is. Persze a legváratlanabb helyzetek hozzák ki. Egy illat, egy film pár jelenete, egy zene, talán egy személy, egy érintés. Ma, sőt még mennyire hogy ma! Éjfél után befejeztem egy filmet (szóval mondhatjuk, hogy már a napom ezzel kezdődött), amit korábban elkezdtem nézni. Az első pillanattól kezdve összeszorult a gyomrom az izgalomtól. Nem tudom másnak nevezni, mint izgalomnak, holott tudom, hogy ez nem az. Még csak nem is szenvedély valami iránt, egyszerűen csak egy érzés, ami felbolygatja a közérzetemet, az érzékeimet, hatással van minden gondolatomra. Igazság szerint imádok rajta gondolkodni. Szóval aztán a reggeli film még csak hozzájárult ehhez, és nem ez volt az utolsó ilyen benyomás erre a napra. Az igazira számítanom kellett volna. Egy személy. És ez az egész hozza ki belőlem a legjobban. Az illat amit maga után hagy. Túl komplex az ő személye, hogy ezt elmagyarázzam. Vagy megmagyarázzam magamnak. Ő egyszerűen ő. És most nem róla akarok beszélni, csak az érzésről. Az az összetettség, amivel ki tudja váltani belőlem azt a jóleső gyomorszorító érzést. Az arca egy színészé, az illata azé az emberé, akit a legjobban szeretek. Illetve ez az az illat, ahogy én korábban megismertem Őt, és minden jó emlék, érzés ehhez az illathoz kapcsolódik. Szóval az elsőről elég erőteljes az összkép. Bele sem merek gondolni, hogy az érintése mit váltana ki...Félre értések elkerülése végett, semmi negatívat vagy rosszat nem kell mögé gondolni. Nem képes a gondolataimat, képzeletemet vad irányokba terelni, csak az érzékeimet meglepni és egy kicsit becsapni is. Ez azért valahol mámorítóan jó érzés, ilyenkor mindig Vele akarok lenni, akit a legjobban szeretek. Megölelni és újra magamba szívni az illatot, most a igazi, eredeti személytől. Ez az érzés mindig is Hozzá fog kötődni.
Mit írhatnék még? Talán azt, hogy ez nem a szabályozandó érzések, vagy viselkedések közé tartozik. Emiatt nem kell összeszorított fogakkal, türelemmel lenni legközelebb, nem kell átgondoltabban cselekedni, elragadtatni magam. Egyszerűen csak magamba kell szívni és hagyni, hogy becsapja az érzéseimet. Ettől az egész napom képes megváltozni. Ma ugyan leblokkoltam, de ez soha nem volt így eddig. Bevallom ma jöttem rá, hogy mit jelent ez nekem és mit érzek igazán. Szeretnék még sokáig a hatása alatt maradni, még ha tudom is, hogy ez az egész csak káprázat, és szemfényvesztés... köze nem lehet a valódi érintéshez... érzéshez.... csak utánzat... jóleső utánzat...  

2013. október 7., hétfő

Hogyan kell túlélni a hétfőt?

Jelen esetben, ha a hétfő a legborzasztóbb nap. De olyan rendesen utálós. Azt is meg tudom mondani miért, mert olyan órám van, amin egyszerűen nem bírom elviselni a tanárt.
Eddig azt hittem türelmes ember vagyok. De most rá kellett jönnöm, hogy nem. A fejemhez vágták ma, hogy "mert maga mindig mindent jobban tud, mindenhez van kifogása". Az önérzetem persze megszólalt. Mert vannak túlzások ebben a mondatban, ezt mindenki más is tudta. Viszont abban biztos vagyok, hogy ez nem maradhat átgondolatlanul. Szóval eljutottam odáig, hogy nincs ehhez türelmem. Holott pont ma reggel bizonyítottam be magamnak, hogy lehet ezt másképp is. Hozzáállás. Ez az, amin az elsőkörben változtatnom kell. Gyakorlás. Ez a másik. De az első számú dolog a legnehezebb lesz, és lehet, hogy majd számolnom kell a napokat, mert elveszítem a türelmet, ami ahhoz kell, hogy megtartsam a hozzáállást.
Ma kicsit úgy éreztem, hogy lázadok. Lázadok a módszer ellen, amivel megpróbálnak megtörni. És sajnos be kell látnom, hogy ez ellen kell valamit tennem. Mert meg lehet hunyászkodni, hagyni, hogy uralkodjanak fölöttünk. És lehet tűrni. El lehet tűrni mindent. Tulajdonképpen mindkét esetben elérjük a célt. A harmadik esetet, amikor harcolunk <fight> , azt nem tekintem választható lehetőségnek, de csak ebben a speciális esetben, mert akkor biztos a kudarc. Elvégre a sorsot azért nem hívom ki magam ellen, ebben az évben végezni szeretnék, csak csendben küzdök. Viszont abban, ha eltűröm a dolgokat, abban van egy kis harc, persze jórészt magammal szemben.
Úgyhogy most szépen összeszorított fogakkal indulok majd neki a heteknek. Elismerem, hogy vannak dolgok, amiket meg kell tenni, de formailag máshogy is lehet. Azt hiszem, ez nem azt jelenti majd, hogy feladtam. De rá kell jönnöm, hogy ne az eszköz ellen harcoljak. A célért, aminek az eléréséhez a nem kívánt eszköz is tartozik. Na azért kell harcolni. És itt jön képbe a türelem. Csak okosan és megfontoltan szabad nekifutni. Vissza kell fognom magam. Szépen hallgatni, eltűrni mindent, amivel be akarnak törni és csendben mosolyogni, hogy "szép próbálkozás". Aztán eltelik ez az év és huzamosabb ideig, talán örökre elbúcsúzhatok attól, ami ellen most szívesen lázadnék. Az idő. A türelemhez bizony idő kell, mert aki türelmes az tud várni. Várni és tűrni. És csendben tenni kell a kötelességünket.

Kicsit nagy ugrás tudom, de azért az élet meghazudtolja magát. A napom zárása már pozitív. Minden ami ez után történt pozitív. Egy komoly beszélgetés, és egy koncert.
Azt hiszem azzal mindent elmondtam hogy The King's Singers. Köszönet érte a másik tanáromnak, aki elhívott, mert nem tudom hogy lesz-e még valaha ilyen lehetőségem. Ez az a lehetőség, amiről tudja az ember, hogy egyszeri és megismételhetetlen. El kell fogadni, ha szívesen adják. Ilyen a sors. És ezt szeretem az életben (: Mert ez bizony keményen a véletlen fogalmát kerülgeti, de erről egyszer, máskor, máshol, máshogy.....