Pont azelőtt hagytam abba az írást, hogy o.n. gépe megérkezett.
Egészen pontosan ott hogy már kint voltunk a repülőtéren. Pedig aztán volt egy második hét.
Izgalmasan kezdődött, mert
- megismertük Magdit
- próbáltunk jegyet venni Bécsbe *Linzbe
- ettünk otthon összemozaikozott spenótos lasagnát
*gondoskodás 1.0*
- vártunk a sorszámra késő este *éjszaka
- hallgattunk rengeteg Japánból hozott emléket
- mentünk haza viharban, zuhogó esőben
- aludtunk ébren és álmatlanul és "együtt"
- ébredtünk fel, és rohantunk mert "végre elaludtunk"
- kerestük a nem létező vonatot (vagy vágányt? ;) )
- kerestünk kv-t, kakaós csigát, vizet és mindezt 3ból 3 helyen
- aludtunk végre rendesen és sokáig
- csináltam ágyba kávét *gondoskodás 2.0*
- lett hirtelen tele a lakás Japánnal...
És miután kaptam lilarózsaszín egyszarvús párnát, és mostunk és néztünk képeket és hajtogattam meg életem első sárga daruját....
..... néztünk Téli mesét is.
Aztán volt még egy nyugis napunk. Élveztük a nyugalom ágyban kv-zását, hallgattunk Miracle-t és beszélgettünk és... levél olvasás után még a lila hajamat is volt idő megmosni. Pánikoltam is, hogy elvesztem a lilaságát egyből. De volt aki megjegyezze, hogy "de jó lila a hajad!"
Aztán összeszedtük magunkat és vártunk az esőben Keresztanyukámra. Beszélgettünk a Mammutban utaztunk a same villamossal, mint amivel Annával is (: (2033)
... és aludtunk el amilyen gyorsan csak lehet.
Ami ezután következett az leírhatatlanul Bones Tábor....
Olyan sokáig voltunk a kastélyban és olyan sok minden történt közben, hogy nem is értettem miért kell eljönni.
Nagyon sok idő telt el azóta, hogy ott voltunk azon a pár napon, szóval az emlékek már meg is koptak kicsit, de talán annyi még megvan, hogy mennyit nevettünk az állomástól, míg viasz vezetett, hogy milyen volt belépni az oroszlánok közé... és Sophie hogy kötött ki a billiárd asztal alatt... hogy milyen jó viasz szobája és milyen finom volt az ebéd, meg a kv, amit a zongorára kaptam miközben játszottam egy kicsit (telefonos kottáról), hogy már az első ebéd alatt hihetetlen mennyiségű beszólás keletkezett és nem bírtuk abba hagyni a nevetést. Hogy sok japán apróságot kaptunk, és ettünk háromszög rizst közösen, dzsengáztunk és már első este sem bírtunk időben aludni. Hogy milyen kényelmes volt Viasz ágya és mennyire menő hogy ott aludhattam (aludhattunk). (Köszönöööm ^^)
Hogy mennyire sajnáltam amikor Sophie-nak haza kellett mennie, és mennyire szerettem volna megosztani vele az összes többi emléket amit szereztünk, hogy milyen jó volt megint dixit-ezni, hogy milyen volt segíteni Viasznak és mennyiszer fordult hozzám segítségért, vagy dönteni valamiben, hogy milyen volt úgy elmenni várost nézni (ezt is én döntöttem el vele hogy mi legyen a jó idővonal (ego)) hogy egy mesét olvastunk közben a spagettiszörnyről... és még a kastélyban is Bones rész jutott eszünkbe a kápolnáról (Nagyon beteg asszociációink vannak egy templomra... Enci: "Most mondanám hogy beteg vagyok, de igazából nem csak én hanem ti is!"). Meghogy aztán milyen jó volt a kastélykertben pihenni, és utána a sziklás emlékműnél buborékokat fújni... És hogy merre van Viasz (volt) gimije, meg hogy a Világfánál hogy lehet rohangászni, és milyen egy augusztus 20.-ai tűzi játék, ha az ember lefekszik és szinte a feje fölött esnek a színek. De persze terveztünk aznap este Bones Autót is, mert csak azzal lehet eljutni majd a nyaralóba... és hogy kiderült hogy a problémamegoldó képességnek van új szintje, a Level Oxford.
És még arra is emlékszek milyen ping-pongozni, bal kézzel meg kétbalkezeseknek hivatalos jobb kézzel, meg keresztbe egyszerre négyen... hogy képesek vagyunk röpizni, csak kell az a plusz ember a hátunk mögé... hogy is hívták? nemTom... ja... meg Tim...
Meg jó volt még fürdeni is a medencében (addig kell kipróbálni míg ott vagyunk) és egészen vicces is. De felejthetetlen ahogy Fecni énekelt nekünk, ahogy anyádozáskor elnyertem a lapjait és már majdnem a földön fetrengtünk a nevetéstől, meg az is ahogy még utoljára felmentünk biliárdozni és ... és emlékszek a végtelen ölelésre Viasszal. Az összes ölelésre, mindenkivel. Valahogy ez a tábor emiatt is más volt, olyan közelebb.
De egyszer ennek is vége kellett hogy legyen, és az utolsó napra maradt még egy halom Japán kép, amit megnéztünk, egy csomó beszélgetés... és Fecninek is sikerült eldöntenie hova megy haza... és az sem volt baj hogy lekéstünk pár vonatot, mert azt a kastélyt nehéz volt elhagyni... nagyon.
Biztos sok minden van ami ebből a felsorolásból kimaradt és még majd véletlenszerűen eszembe jut.... de olyankor mindig felírok egy egy pillanatot és megmarad ;)
Egyébként azzal hogy hazamentünk még nem volt vége a hétnek. Volt még egy napunk o.n.-al és egy reggelünk. Mondanám hogy átaludtuk... de csak majdnem, egyszerűen csak lustultunk és olyan jó volt nem csinálni semmit... vagy hogy mondjam... mert persze rengeteget beszélgettünk is közben még hamár nem is emlékszek akkor éppen miről... aztán hétfő reggel várt Anna a kórházban és a napomat már a családdal töltöttem. Hazaugrottam elpakolni, de nagyon, nagyon nehéz volt két hét után otthagyni a már nagyon ismerős lakást. Nehéz...
Akkor azt hittem itt a vége a nyárnak és fel kell ébredni. Egészen az utolsó pillanatig még én sem tudtam hogy majd felutazok még egy kakaózós születésnapra ami csak félig lett meglepetés. De az a fele teljesen meglepetés volt. És születésnap...
Lett sárkányos tetkónk, meg ettünk pizzát, és másnap reggel együtt villamosoztunk. És itt derült ki, hogy az 1-es villamosról látszik a Deák Téri óriáskerék...
Lett sárkányos tetkónk, meg ettünk pizzát, és másnap reggel együtt villamosoztunk. És itt derült ki, hogy az 1-es villamosról látszik a Deák Téri óriáskerék...
Azóta eltelt két hónap... van még lemaradásom bőven... lassan pótolom ;)
De mára ennyi (: Itt a vége fuss el véle... köss csomót a végére.
