Claire_T's Dragons

2013. február 18., hétfő

Etihw - Thgin

"- Készen álsz. - Nézett rám Blacknight. Én valahogy nem éreztem olyan jól magam, mint ahogy kellett volna. Nem éreztem magam elég kitartónak, nem tűrőm eléggé a fájdalmat.... nem vagyok elég gyors, elég halk, láthatatlan satöbbi. Minden ami ahhoz kéne, hogy a próbákat teljesítsem.
- Tudom most mit gondolsz. - Hallottam ismét a fejemben a hangját. És egy perc alatt megrohant a magabiztosság.
De tudtam, hogy ő sugallja, és ez nem elég. Amint elfordul elmúlik.
Fújt egyet. Belenéztem a mélykék szemekbe. Az érzelmek hulláma sűrűsödött és képek rohanták meg elmém. Csak a szemét láttam, s benne egy utat, fákat... hangokat hallottam a képek érzelméből, sárkányokat láttam és miliónyi apró fájdalmat éreztem.
Muszáj volt elnéznem. Ez mélyen Ő volt. Ezt nem szabadna. Pedig Ő hagyta. Hagyta hogy belelássak, de azt hiszem jól döntöttem, hogy nem merültem mélyebbre. Különben is tudtam, hogy veszélyes.
- Nem az. - suttogta - Csak tudnod kell mit láss..... mit hagyj láttatni.
Nem mertem újra rá nézni, de erőltettem. Felnéztem a szemére. Most zöld volt kívül. Ez nem az a szem amit az előbb láttam, és azt hiszem tudom miért. De most nem is kell más.
- Miért hagytad, hogy lássam?
Feltartotta a fejét és fürkészett. Talán percekig álltunk így, mire válaszolt. Elnéztem, hogy csillog a fekete szőrön a napfény. Képzelhetem én milyen lehetek, kiizzadva a gyakorlástól.
- Mert Igaz vagy. 
Nem értettem. - Igaz vagyok?
- A legmélyebb akivel valaha találkoztam. 
- Ez mit jelent? - csaptam le a lehetőségre hogy megkérdezzem.
- A lelked, Érzelemlátó. Tudni fogod, ha eljön az ideje. - azzal megfordult és lassan elsétált a fák között olyan méltósággal, ahogy senki nem tud. Nem hiába volt bölcs. Modsiw - tapasztalat és bölcsesség.
Mire van az a rengeteg szó, amit megtanultam? És mégsem tanultam eleget. Legalábbis nem hinném. Sokkal tapasztalatlanabb vagyok mint Ő.
És még csak meg sem kérdeztem mi lesz most. Azt mondta készen állsz, de azt sem tudom mire.
Lenéztem a könnyű kardra, aminek a hegye a földbe szúródott mikor megálltam. Mára befejeztem. Így is eltűnt az ellenfelem. Biztos ő is megunta.
Úgy éreztem semmit nem fejlődtem ez alatt a három hónap alatt. Mindjárt vége a nyárnak... még egy hónap, talán csak két hét és belevetem magam egy újabb tanévbe. Kár hogy nem lehet örökre itt maradni.
Ahogy visszaértem a kastélyba úgy éreztem mindenki összesúg a hátam mögött. Mentem tovább. Egyszerűen besétáltam a fegyverszobába és visszatettem a fegyvert a helyére. Nem is tudom miért vettem el ma ezt. Nem innen kellett volna választanom, hanem kintről. Mindegy. Tetszett a kard, jó fogása volt.
Le kéne zuhanyoznom, de legkevésbé vágytam rá. Egyre csak Blacknight szavait hallottam. Egyszerűen csak fogtam magam és hanyatt döltem az ágyamon.
Alig telt bele pár perc és már kopogtattak is az ajtómon. Ennyit a nyugalomról.
- Gyere! - kiáltottam el magam és hallotam ahogy csendben kinyílik az ajtó. Felültem az ágyon, hogy megnézzem magamnak ki jött. Itali.

- Blacknight üzent érted.
- Értem?
- Holnap korán reggel vár a kastély előtt.
- Értem. - gondolkodtam el a hallottakon. Közben Itali elindult ki az ajtón.
- Nem maradsz egy kicsit?
- Nem lehet, csak beugrottam, hogy átadjam az üzenetet, fontos.
- Tudod miért üzente? - reméltem hogy tudja, mert nincs kedvem  valami semmiségért felkelni reggel.
- Ez csak egyet jelenthet. - Összeráncoltam a szemöldököm. Ez ma már a második, hogy rejtélyekről beszélnek. Aztán egy pillanat alatt tisztulni kezdett a kép.
- Holnap.... kezdődik...
- Igen.
- Most nem ártana, ha mesélnél róla. - néztem könyörgő szemekkel, de semmi hatása nem volt.
- A Tiéd nem lesz olyan mint sokaké volt. A tiéd komolyabb. Tudod jól. Meg sem közelíti az én próbáimat, nem tudok Neked mit mesélni.
Félrehúztam a szám. Aztán elmosolyodtam. - Köszönöm, hogy szóltál.
- Tudod, hogy szívesen tettem, ilyet mindig öröm megtudni. Csak a hírnök és a újonc tudja. Egészen holnap reggelig.... - Azzal megfordult és kilépett az ajtón.
- Ja, és Claire, - fordult még meg egy pillanatra. - Aludj sokat ma éjszaka.... és fogadd meg ezt az egyetlen tanácsot, amit tudok adni.
Elmosolyodtam. - Fogok. Fogok. - Néztem a szemébe, aztán lassan becsukódott mögötte az ajtó.
Nem akartam azon gondolkodni, mi várhat rám holnap, csak azt tudtam, hogy nehéz lesz. Legalábbis azt hiszem. Végig dőltem az ágyon. "Aludj sokat..." Igazság szerint nem is volt kedvem máshoz. Még alig lehet 6 óra, de igaza van.
Még elgondolkodtam azon, hogy elmenjek-e lezuhanyozni, de a reggel mellett döntöttem. Sokkal jobban fog esni. Aztán a fáradtság eluralkodott rajtam, és most az egyszer hagytam. Holnap korán kelek. Most nem törődtem közös vacsorával, közös estével, a holnapi nap sokkal fontosabb lesz.

Nem hiszem, hogy álmodtam volna bármit is az éjszaka. Talán ha egyszer ébredtem fel, de úgy fordultam a másik oldalamra, mintha soha fel sem ébredtem volna álmomból. Csendes volt a reggel. Még nem mozdult semmi. Sötét volt, ahogy felkeltem az ágyamból, alig látszott világosság a hegy mögött. Fogtam a törölközőm és kimentem a fürdőbe. Megnyitottam a forróvizet. Gőz csapott ki a fülkéből, ahogy a forró víz csobogott a zuhanyrózsából. Ledobáltam magamról a tegnapi büdös cuccot és beálltam a víz alá. Égette a bőröm, de jól esett. Soha ennyire jól. A bizonytalanság egyszerre öntötte el a tudatomat a félelemmel. Nem szabadna hagynom. Küzdöttem ellene. A víz végigfolyt a testemen felégetve minden négyzetcentiméterét a bőrömnek. Minden egyes csepp égő viaszként zuhogott végig rajtam. Elég volt.
Megengedtem a hideg csapot is és a forróság egyszerre eltűnt. A következő pillanatban már kint is voltam a zuhany alól és kaptam a törölközőt, hogy beletekerjem a vizes hajam. Aztán magam köré csavartam, már amennyire tudtam, de nekem valahogy sosem állt rendesen. Igyekeztem gyorsan megszárítani a hajam, mielőtt még leesik rólam.
Ahogy visszasétáltam a folyosón senki nem keresztezte az utamat, ugyanakkor valami nyugtalanságot éreztem mindenhonnan. A szekrény előtt állva nem tudtam eldönteni mi is lenne a megfelelőbb amiben megjelenhetek. A fene annyira nem lehet fontos, hogy ezen agyaljak, jó lesz egy kényelmes cucc. Kikaptam egy kényelmes sötétkék farmert, meg egy zöld pántos felsőt. Egészen jól áll és strapabíró.
Hirtelen kinyílt a hátam mögött az ajtó. Itali ált ott megint.
- Mindenki Téged vár. - mondta és megvárta amíg felhúzom a cipőm és kilépek az ajtón. Becsukta mögöttem. Hirtelen fordultam felé, nem számított rá.
- Hogy érted, hogy mindenki?
Nem válaszolt, de a szeme mindent elárult. És megint nem éreztem mit érez, csak a szeméből olvastam, hogy izgatott. Én meg csak mentem utána.
Mikor kiértem a kastély elé meglepődtem, hogy mennyien állnak kint... tényleg mindenki. A hajnal első fényei még csak most jelentek meg, valahogy úgy éreztem túl korán van. Hirtelen megláttam a tömegben Sophie-t. Csak mosolygott. Leolvastam a szájáról, ahogy elmondja a köszönést, amit tanultam, aztán elsuttogtam a választ.
Ahogy kiértem a tömegből megláttam az Ötöket. Erif, Retaw, Typhoon, Crag és Blacknight.
Blacknight várt középen. Megálltam előtte és vártam mi fog történni. Csendesen lengedezett a hajnali szél. Szinte még sötét volt, mégis mindent tökéletesen láttam.
- Ma örök társat találsz magad mellé. - Muszáj mindig rébuszokban beszélni? 
- Mi a feladatom? - kérdeztem nyugodtan. Magam is meglepődtem, hogy egyáltalán nem parázok rá a dologra pedig kéne. De azt hiszem azért voltam nyugodt, mert még nem tudtam mivel állok szemben.
- Egyedül fogsz átmenni. Nawtaru tetején megtalálod, amit keresel. Sok van ami szép, de hozzád csak egy illik, ha Őt megtalálod elkísér minden utadra. - Eszembe jutott a fekete sárkány. Azóta azt is tudom milyen sárkánnyal állok szemben, tanultam. Roloc. 
- Honnan fogom tudni, hogy megtaláltam amit kerestem? - kérdeztem bár pontosan emlékeztem Rá.
- Keresel és találsz. De vigyázz, csak követ érints, és érezni fogod, ha kiválasztott. Akkor hozd magaddal, Ő a Tiéd.
Egy pillanat alatt megfordult bennem minden. Összeraktam a képet. Tojás. Ez nem úgy működik, ahogy elképzeltem.....
- Most menj. Ha beérsz az erőbe érintsd meg az első csavart fát. Amire szükséged lesz mind megkapod, ha átléptél a kapun.
- Köszönöm. - tudtam itt nem lehet többet kérdezni. Éreztem, hogy mindent elmondott.
- Eht s'noom thgil enihs ruoy yaw. 
- Dna eht nus mraw ruoy ecaf. - válaszoltam.

Aztán megfordultam és elindultam az erdő széle felé. Mikor az első fához értem megfordultam.
A szárnyaslovak sörényét felkapta a szél. Narancssárga fény világította meg a kastélyt. Még egy utolsó pillantást vetettem rá, aztán megfordultam és beléptem az erdőbe, magam mögött hagyva ezt a világot.