2013. április 28., vasárnap

Calsia - A Tűz Jegye

Ajánlom Sophie-nak, aki mindig támogat abban, hogy folytassam és kritikájával hozzásegít egy-egy következő lépéshez.  

Aztán ott álltam középen. Éreztem, hogy ez egy különleges pillanat lesz az életemben. Még nem éreztem úgy, hogy bármi változna, de biztos voltam benne, hogy fog. Idáig el kellett jutni. Idáig döntéseket kellett hozni, el kellett fogadni. Egy része könnyű volt, más része nehéz, de döntöttem, és most itt vagyok. Felnéztem. Az öt oszlop, ami körül vett, egy hatalmas csillagot tartott. A csillag közepét. Most láttam ezt az egész tisztást először.
Különös borzongás futott végig rajtam. 
Olyan rideg volt és titokzatos.
A kör alakú tisztás szélét tíz fa vette körül. De nem is fák igazán. körülöttem minden kőből volt. A kőfák mögött pedig ott suhogott az erdő minden levele a ködben. Nem láthattam a sötétség mögé.
A fákon egy-egy moha, vagy futónövény vékony szára jelezte a kapcsolatát az erdővel. De a növények nagy része nem jutott tovább a fák kő gyökerein. A fejem fölött a kőfák ágai szövődtek össze a hatalmas csillaggá és minden ág jelentett valamit. Formált valamit. a csillag minden ága között ott volt egy jelkép az ötből. Megmagyarázhatatlan számomra az a tökéletesség, ahogy az ágak összefonódtak. 
Ahogy néztem őket, egyre nagyobb vonzást éreztem feléjük és rengeteg erő kezdett el áramlani körülöttem. Nem mozdult semmi, de tudtam, hogy nemsokára történik valami.
A nap fénye egyre narancssárgább lett. Hirtelen minden apró részletet tisztábban láttam. A fény különlegessé rajzolta a körvonalakat. Minden élesen kirajzolódott előttem, mígnem az egész tisztást fény borította be. Egy szélfuvallat körbejárt a tisztáson, megmozdítva minden fűszálat és levelet az erdőben. A meleg, amit hozott magával átjárta testemet.
Mélyen beszívtam a természet illatát. Aztán hirtelen minden megmozdult. A kőfákra indák futottak fel körülöttem, az oszlopokat is beborította a zöld növényzet, s halk dobszó hallatszott az erdő mélyéről. Ahogy közeledett, úgy jelentek meg körülöttem az emberek is. Mindannyian megálltak az erdő szélén, még a tisztást körülszelő ösvény előtt. A dob egyre ütemesebben szólt és halk ének kísérte. Ha megtehettem, se mertem volna megmozdulni. Volt valami különös ebben az egészben. Valami magával ragadó.
Aztán még újabb és újabb hangokat hallottam, míg végül a köd elkezdett oszlani. Helyette egyre több és több szellemalak tűnt fel a fák között. A múlt szellemei. Elniha Hgaff. Nem hiába hívják őket Elmúlt Árnyaknak. Félelmetesek és tiszteletet parancsolóak.
Egyre csak közeledtek. Az ének a dob egyre hangosodott. az egész helyzet megborzongatott. Az ének, a ritmus a lelkemig hatolt.
Csak ezután láttam meg a homályban egy alakot közeledni. Ahogy kilépett az erdőből megismertem. Itali volt. A két kezét előre nyújtotta, úgy haladt felém. Közelebb érve láttam csak, hogy egy apró lángot tart a kezében. Már majdnem beért az oszlopok közé, amikor suhogást hallottam a fejem fölül. 
Hirtelen kaptam fel a fejem. A hatalmas ötszögön, ami a fejem fölött látni engedte az eget, egymás után jelent meg az öt szárnyas ló, az élen Blacknight. 
Egyszerűen bezuhantak a tisztás körébe és hatalmas sebességgel repülték körül a teret, mire végre leért a patájuk. A dobogás egyesült a dobok ritmusával és egyre őrültebb tempóban visszhangzott a fejemben. Erősen kellett koncentrálnom Blacknight-ra, ha látni akartam, mert a szélnél sebesebben köröztek. Mögöttük minden elhomályosodott.
Aztán egy pillanat múlva az összes ló egyszerre fordult a kör közepe felé, a tempón csak ekkor lassítva. Olyan gyorsan és egyszerre történt minden, hogy nem tudtam mindenre odafigyelni. Észre sem vettem, hogy Itali közben már mellettem áll. Míg a lovak megálltak körülöttem, legalább húsz szellem vált ki a tömegből és körben táncoltak. Egykori harcosok szellemei. Körülöttük a nők kántáltak és verték a dobot. Itali magasba emelte az apró lángot. Nem értettem, hogy hogy nem égeti meg a kezét, de nem is volt időm gondolkodni ezen. A zenén éreztem, hogy egyre jobban közeledik a tetőpont, aminél jobban már nem lehet fokozni. A táncosok egyszerre mozogtak. Hallottam, ahogy a férfihangok bekapcsolódnak az énekbe, néha egy-egy számomra ismeretlen szót kiabálva.
Itali letette a lángot a kör közepére. Ellépett tőle és akkor a harcosok egyszerre ugrottak a magasba. A földet éréskor tapsoltak egyet és akkorát dobbant a talaj, mintha valódi lábak dobbantak volna. Utoljára még egy szót kiáltottak a levegőbe: "Sitra", de én nem tudtam mit jelent. Egyszerre halt el a zene és lobbant fel a láng a kör közepén. 
Egy teljes percig csend volt körülöttem.
Aztán Itali lassú léptekkel átsétált a tűzön, egyenesen elém lépett, és amikor a szemembe nézett, éreztem azt a hatalmas feszültséget, ami körülvett minket. Nem tudom meddig álltunk így, de egyikőnk sem fordította el a tekintetét. Éreztem, hogy neki kell megtörnie a csendet, most Ő jön.
Mikor megszólalt, a hangja bezengte a teret, mégsem kiabált. 
Od uoy noda trakava erof eht Crag dna Ysk Seze? - Kész vagy megjelenni a Föld és Ég Szellemei előtt?
Egy pillanatra elszorult a torkom, de tudtam mit kell válaszolnom.
Noda. - Kész.
Még egy pillanatnyi csend következett, aztán ellépett előlem. Láttam átsuhanni egy mosolyt az arcán. Ebből tudtam, hogy minden rendben lesz. Amikor mellém állt, már nem nézett rám, szemét a tűzre szegezte.
Eryf egy könnyed széllökést küldött a lángok közé, mire azok örvényleni kezdtek. Egy alakot formáltak. A tűz színe eddigre már elvesztette vörösen izzó fényét, helyette kéken parázslott. A Női alak rám szegezte a tekintetét. 
Traw ouy e luos. Tu wokn deen Dragza ease eht uert. Draw ruoy traeh ti tita Foster. Jigo htiw mine syawla Yokocho. eht hoax kat seca ruoy luos. - Vár Rád egy lélek. De tudnod kell Dragzától az igazságot kérni. Vezessen a szíved, ha találkozol Fosterrel. Yokochonál ésszel járj. A félrevezetés nem férhet a szívedhez. - Mondta hangosan.
Meglepődtem, mert ez inkább tűnt jóslatnak, mint bírálatnak.
Larra ni ym sey Clarei Issa. - Nézz a szemembe Érzelem Látó.
Félelem töltött el, de megpróbáltam magabiztos maradni. Belenéztem a feketekék szemekbe.
- Iletta elhidrej ruoy issa. Wokn fok, nehw itel fok meht. - Xew ptes raenat dna swer. - Tanuld meg elrejteni az érzéseidet. Tudni fogod, mikor engedheted el őket. - Most lépj közelebb és válaszolj.
Tettem pár lépést az alak felé, míg karnyújtásnyira nem volt tőlem.
Od uoy noda ruoy luos evig ot em eht ot Thgil Seze? - Kész vagy-e a lelkedet Nekem, a Fény Szellemének adni?
Kis habozás után, de válaszoltam.
Noda.
Ahogy válaszoltam, kinyújtotta a kezét, s két ujját végighúzta a bal arcomon. Valami nedveset éreztem, mintha festéket kenne fel.
Od uoy noda ruoy ilef eht ot Seze muni dna syawla wollof jud fo eht Crag? -  Kész vagy életedet a Szellemeknek áldozni és mindig a Föld törvényeit követni?
Noda.
Újabb két nyom került a jobb arcomra.
Od uoy noda eht Crag dna Ysk erof evil vow ilef gnol mong Dnik'o Eryf? - Kész vagy a Föld és Ég előtt fogadott életet élni, a Tűz Gyermekei közé tartozni?
Noda. - Majd két ujját végighúzta a homlokomon.
- Od uoy noda so eht Eryf Kram ctudnoc ruoy ilef elowh?- Kész vagy-e tehát a Tűz Jelét viselni magadon egész életedben?
Noda.
Kezét a mellkasomra  tette és becsukta a szemét. Fejét hátrahajtotta. Talán egy-két pillanat volt, míg így álltunk, de nekem óráknak tűnt.
Mikor előre hajtotta a fejét és kezét levette mellkasomról megszólaltak a dobok. A férfiak egy kellemes dallamot kezdtek el énekelni. Éreztem a megkönnyebbülést. De még mindig nem volt vége. Itali odalépett Aase elé, aki átnyújtott neki egy ceruzaszerű pálcát, aminek kéken izzott a vége. 
- Add a bal kezed.
Kinyújtottam. Finoman megfogta a csuklómat és megfordította. Az izzó heggyel a csuklóm belső oldalára rajzolta a Tűz Jegyét, aztán húzott mellé még néhány vonalat. Kiegészítette. Mire észbe kaptam, már egy fekete körvonalas tulipán égett a kezembe. Ez volt eddig az egyetlen, amit éreztem, de amint felemelte a ceruzát, az égető érzés elmúlt. Itali hátrébb lépett.
Ismét szárnyak suhogását hallottam. A hegy felől csapódott be a körbe Etihw-Thgin. Szélsebesen repült körbe, féloldalasan, szárnya szinte súrolta a földet. Végül ő is a kör közepe felé fordult és leszállt előttem. Aase nem tudom mikor tűnt el, de a tűz kialudt a látomás helyén. Aztán éreztem, ahogy a sárkány kapcsolatba lép velem. Most Vele kell törődnöm. 
Éreztem a sugallatot, amit küldött és kinyújtottam a jobb kezem, amin a delfines gyűrű volt. Ő lassan a kezemre hajtotta a fejét és orrával megérintette a gyűrűt.
A gyűrű hirtelen megváltozott és fehéres fekete füst gomolygott benne. Amint Et felemelte a fejét, a gomolygásból egy gyönyörű kő lett. Fehér és fekete, mint Ő Maga. De minden pillanatban változott is, ahogy Ő.
Ekkor megértettem, hogy most köttetett meg kettőnk között az az eltéphetetlen kapcsolat, ami egész életen keresztül elkísér.
- Most pedig szállj fel, Claire. - tette a vállamra a kezét Itali mosolyogva.
Az első alkalom. Az első közös repülés. Odaléptem a sárkányomhoz és megérintettem az orrát. Éreztem a kapcsolatot, olyan erősen, mint még soha.
Elszakítottam a tekintetem és az oldalához léptem. Könnyedén a hátára ültem, közel a nyakához. Egy pillanatra kételkedtem abban, hogy el fog bírni, mert még sokat kell nőnie, de aztán megnyugodtam, mikor könnyedén felállt velem.
Ebben a pillanatban egy éles rikoltást hallottam. A Sárkányok Sárkánya. 
A hatalmas árnyék megjelent a tisztás felett és elkezdett körözni. Etihw-Thgin olyan gyorsan indult meg, hogy egy pillanatra azt hittem leesek. Aztán felszálltunk. Elkezdett ő is körözni a tisztáson belül, addig ameddig már az árnyékkal együtt nem mozgott. Össze kellett húznom magam, hogy a gyorsaság le ne röpítsen a hátáról.
Jó néhány kört tettünk meg, mire megértettem, hogy le kell győzni az árnyékot. És már nagyon közel voltunk ehhez. Még egy pillanat és az árnyéka alól kiérünk a fényre. A szédítő körözésnek csak akkor lesz vége. Éreztem a sárkányomban, hogy minden erejét összeszedi. Még egy pillanat és még egy.... aztán kiértünk a napfényre. Ugyanebben a pillanatban a sárkány hirtelen irányt váltott, s a kör közepén átsuhanva ott hagyta el a kört ahol megérkezett, de ezúttal velem együtt. A hatalmas vörös sárkány felettünk volt. Mi pedig követtük. Hallottam, hogy mások is követnek. Egyik oldalamon feltűnt Itali, a másikon Sophie. Ahogy hátranéztem láttam, hogy milliónyi sárkány csatlakozik és az öt ló szorosan követ minket. Egyenesen a lenyugvó nap felé tartottunk.
Még láttuk az utolsó sugarait eltűnni, s csak azután fordultunk vissza. 
Ránéztem a csuklómra, mert nem tudtam elhinni, ezt az egészet. A csillagok fényénél világított a Jel a kezemen. Félig Itali kézjegye. A másik kezemen a gyűrű egy fehéres kővel. Etihw-Thgin köteléke. 
Felnéztem a csillagokra. Semmi sem lehet szebb, mint egy ilyen gyönyörű sárkányon a csillagok alatt repülni. Akinek lételeme is az éjszaka.
Nem éreztem semmit, csak boldogságot. 
Aztán a sárkány, akit követtünk begyorsított, feljebb szállt és visszafordulás közben rikoltott egyet. Et viszonozta, majd zuhanórepülésbe kezdett. Halványan érzékeltem, ahogy egyenesen áthúzunk a tisztáson, de már sötét volt. Mögülem a lovak eltűntek. Csak egy csapatnyi sárkány maradt a lovasával. Tudtam.... most már hazafelé vezet az utunk.