Horvátország egyszer-kétszer

Tavaly kimaradt egy élmény. Tavaly két nap volt amit családdal nyaralni voltunk, kicsi fürdés, hosszú kirándulás, kilátás, tenger, tavak, vízesések, sok jó érzés, jó idő.

Idén egy hétre mentünk. Mindannyian. Először is szeretném megjegyezni, hogy annyi sok laza pillantunk volt... amikor senki nem idegeskedett vagy úgy oldottuk meg a dolgokat hogy mindenkinek jó legyen. Sokan vagyunk... ez elég nehéz kérdés. De jól éreztük magunkat (:

Első nap mikor odaértünk elfoglaltuk a szállást és mentünk is csobbanni. Apa "folyik rólam a víz" hááát... "bent is folyni fog", úgyhogy csobbantunk, Illetve ők... én meg lassan bearaszoltam XD meg kellett szoknom a vizet, hideg volt azért... és nem szeretek fázni. Persze ez viszonylag hamar megváltozott, pár nap múlva már gondolkodás nélkül bementem én is. (: Este pedig felfedeztünk (: a várost, a kis utcákat (:

A második nap részemről álomszerűen és ágyba kv val kezdődött. Olyan nagyon nyugisan és léleksimogatóan ;) A célkitűzés pedig a sziget volt. Átúsztunk, átcsónakoztunk egy egész délelőttre  ^^ naggyonkirálysááág

Délután pedig újra strand és strand és strand (: ezt még soookszor fogom írni, mert tenger *.*

Tulajdonképpen másnap is ez volt a program, csakhogy nem hagytuk ám hogy kimaradjon a környék megismerése, úgyhogy egyenesen Krk szigetére mentünk át kalandot és strandot keresni

Aztán strandon kívül mást is csináltunk ám (: én például olvastam. Mindig nálam volt a könyv amit elhoztam magammal és ha tehettem elővettem. Aztán mikor kicsit már meguntuk a strandolást voltam sétálni  is anyával, fényképezni kis utcákat... apróságokat...

Bár esti séta mindig volt.. és abból is a legjobb amikor kicsit elkalandoztam... vonzottak a sziklák, amin "ugrálni" mászni lehetett.... nagyon-nagyon jó érzés volt *.* meg egy kis erőpróba.

Esténként pedig mindig csillagokat néztem... egyik nap, és csak aznap este láttam hullócsillagot... van aki tanúsíthatja ;) utána észre is vettem a "sárkánycsillagképet", így arról rajz is készült végül... már bármikor megtalálom ^^

És még felfedezésre várt a szomszéd falu strandja, érdekes vízzel, ami felül édes és jéghideg a forrásból, alul langyos sós (: Itt aztán érdekes volt fürdeni. Ott vannak a kis barlangok is a képeken, mind mond új felfedezésre váró dolgok.

És aztán már csak egy nap volt és mentünk haza. De nem hagytuk ki a kirándulást, meglátogattuk Senj-t ahol sétáltunk és fagyiztunk, várat néztünk, sólyomfiókát találtunk, érdekes templomdíszeket tanultunk el és újabb kis utcákat fedeztünk fel.

Strandolni már nem volt ugyan jó idő, de hosszú volt a hét, és el is fáradtunk kicsit, és hosszú út állt előttünk. még egy utolsó kilátás mielőtt z autópályára kanyarodtunk... pont az ahol tavaly kezdtük...

Én meg szedem össze a kis emlékeket... és hát ehhez még más is tartozik...

A nyaralás végére azért összegyűjtöttem még fákat, és naplementét és kilátást (: minden napra jutott egy fa (sőt többre is) és mindig volt mit megmutatni az otthon maradóknak.

Egy és mégegy éjszaka

a nyár újabb pillanatai: *.*

Egyes végállomás, Móricz kv, Debussy kotta, pöttyös fagyi *.*, Bende poló, játékbolt epic kirakóval

Sárkánytűz könyvesbolt - Tamsin - Bonesok, csat találás, pokemon tetkók, vesztettem, képnézegeTés, lilacsillagos sál *.*, színező és Téskép, néhány meglepetés ölelés, és egy kevésalvásos éjszaka

Maradj még...

Még 5 perc...

Ú itt vagy *.*

Zsófi és Bence a barátaim, barack piknik, Sanyika, Zéti, mese *.*, ez mind az óvóda (: (:
posta - allee , bónusztárgy: kapunyitogató, sajtossülttészta with oregano and paradicsomkarikák, update: kész a színező *.*
Csokoládé és nyugiság, Horvát kertben budán...a tési parasztadoniszok nyomán..., "aludtál vagy 6 percet", "lehet azt közben is csak figyelj"

Süti pillanatok és befurakodások... avagy cukiSüti

egy újabb kv és egy újabb reggel

rengeteg ölelés és ölelés

Köszönöm *.*

... és neveTés

Nem tudom melyik éjszaka volt igazából a legkülönlegesebb, de egyre jobban éreztük, hogy a kötődés megerősít, hogy szembenézzünk a veszedelmekkel. Hiszen egy igazi Süsü is volt a táborunkban... mondtam már? Na jó... ő azért nem volt veszélyes, inkább barátságos, ezért megemlítem személyét. Nade hol is tartottam?

Az 5. napunk volt az, amikor rájöttünk, hogy mennyi mindent csinálhatnánk még... én kanalat faragtam testvérem fülbevalót fűzött. Teljes volt a nyugalom, hiszen minket nem is köröznek... khm khm. Úgyhogy beállhattunk dalokat tanulni a helyiekhez, vicceket hallgathattunk (hmm Jézus boros volt, nem is a sört szerette?) vagy hogyan is kell birkákat kölcsönkérni.... de itt azért már máshol jártak a gondolataink... mi lenne ha.. elmennénk igazából vadászni... vagyis vadvizslatni?

Hát hajrá (: hamár egyszer a hangya az új keresztespók, akkor mi van ha a vadakat is félreismertük? De nem... A kismalacoknak még mindig csillog a szemük a célkeresztben és nem is a városi galambok eszik fel a kukoricát, hanem a vegetáriánus rókák. Bizonyítékul, hogy egy állat végül sebesülést szerzett, mi is begyűjtöttük a véres köveinket és nagy nyugalommal feküdtünk ki hogy a csillagászat rejtelmeibe beavathasson nővérem. Persze engem sem kell félteni.... meg is találtam a sárkányt a sötét égbolton, ott szállt el felettünk..... wow még sohasem láttam sárkányt ennyire közelről.

Hát az éjszakánk már kevésbé volt vidám, de megint bebizonyosult, mennyire óvjuk egymást. Nem voltam lázas, mégis egy kis álmatlan órát okoztam testvéremnek, aki kitartóan őrzött, és mindig megbizonyosodott róla, hogy nem fáztam meg. Egy cseppet sem ;) Köszönöm! 

Elérkezett az igazi esküvő napja. Hogy szépek lehessünk még az utolsó pillanatokban is karkötőt és fülbevalót fűztünk. És az ebédutáni nagy készülődésben megint befontuk egymás haját, mert az esküvő fontos esemény, fontos (: 

Azonban nem felejtettük el betyár mivoltunkat, hamár meghívattuk magunkat, még elkövetünk egy pimaszságot. Hát csak megállítjuk az esküvőt, árkon bokron keresztül és próbára hívjuk a három vőlegényt. A próbákat azonban kiállták... minden gond nélkül, hmmm vajon betyárvér folyik az ereikben?

Személyes meglepeTésünkre, találkoztunk egy új betyárral. (megkérdezte tőlünk, hogy hát hogy is van ez? mi testvérek vagyunk?... neeem?? az hogy lehet? de nem nagyon magyarázkodtunk, hiszen fontos azért az álca) Az új betyár pedig előkerülésével még egy újabb érdekes felfedezést tett... hiszen ő Julcsa édesanyja! és mi végig azt hittük, hogy Julcsa Milfait Ferkó lánya? Hát ezt a családi csavart... de nem baj... azért Ferkó csak nem adta a lányát, még ha ez a maradékos tál kiönTésével is járt... nem irigyeltük bizony a kérőt... igen nagyon babgulyásos lett az biztos. Ígyhát ez egy izgalmas estének bizonyult. 

Be kell vallanom hogy a lelengeTés után igen elérzékenyültem. Egymás vállára borulva mormoltuk el búcsú szavainkat, pedig még egy egész nap volt hátra a nagy elválásig. De hogy ez is mennyire azt bizonyítja hogy ebben a világban szerezhetünk lelki társakat....

Elalvás előtti utolsó perceinket még színezéssel töltöttük, és a fa új hajtásokkal és színekkel gazdagodott. De majd még folytatjuk (:

Korán keltünk, hogy még az utolsó Parasztadonissziában töltött pillanatainkat kellően tartalmassá tegyük. Egy kis rablással éltünk, hogy plusz kekszeket és barackot zsákmányoljunk, de aztán megkaptuk a reggeli fejadagokat is, így büszkén tértünk vissza társainkhoz. 

Ujjongásunkat azonban azon tény törte ketté, hogy... az egészet csak képzeltük? Az orvosok biztosítottak minket hogy képzelgéseink nem valósak, és tessék itt a reggeli gyógyszeradag is...

Hát ennyi volt? Csak egy álom az egész?

Nehéz feldolgozni... de aztán arra gondoltam... HáTés? És ha csak álom volt? Amit éreztem, amit átéltem, amit tanultam az valóság... és az viszont megmarad. 

Összekaroltunk hát és még méltóan töltöttük el az utolsó délelőttöt a nagy búcsú előtt. 

Sajnáltuk, de mégis így volt a jó, hogy hirtelen jött az ötlet és hirtelen jött a busz is, amire fel kellett szállnom. De villámölelés és sok sok *kézzelformált szív* biztosított a szeretetről és az összetartozásról. Nekünk nincs olyan hogy felejTés.... neveTés viszont annál több... és ez mind mind rajta van a mi kis Tésképünkön ami az élményeinket jelöli.

"Barátokkal, akikkel elég egy fél szó, egy összenézés és tudjuk mire gondol a másik. Ha nem látjuk egymást évekig, akkor  is visítva borulunk egymás nyakába."

NapsüTés...

dedicated to o.n. alias Tési tesó

Két kérdésem van: Nektek egyen poncsótok van? és hogy Ti honnan ismeritek egymást?

Ez volt az első két dolog, ami mindenkit érdekelt velünk kapcsolatban, minket meg az érdekelt, vajon milyen lesz ez a hét együtt?

De ahogy megtaláltuk a helyünket a Parasztadoniszok között és sikerült megtervezni Sobri Jóskával Rozi megszökteTését, már biztosak voltunk benne, hogy mindenki egyenjogú tagnak tekint minket és innentől kezdve ez csak a mi hetünk lesz (: Betyárkodásra fel! 

Na de ez nem csak így megy.... gyorsan csatlakoztunk és elmentünk az esküvőre (szétverni azt), serpenyővel, vágódeszkával, mások kesztyűben és fakanállal (sokkoló sajnos nem volt nálunk). Megszöktettük Rozit, aki a nagy sietségben elhagyta a fogkeféjét, de boldogan borult Sobri Jóska karjaiba és elmenekültünk a Malomba... ott el lehet rejtőzni jól.... 

Itt kezdődött... egy olyan összetartó hét, ahol nem csak azt tanultuk meg, hogyan legyünk igazi betyárok, hanem azt is, hogy mekkora nagy érték a bizalom, a szeretet és az érinTés. Hogy hogyan vigyázzunk egymásra minden viszontagságban, éjjel-nappal, esőben (na jó eső nem volt) és melegben és hogy kiállunk amellett, ami igazán fontos. (Nem elcsábítani Rozit.....)

Ezzel kezdeném hát ezt a naplót, egy különleges hétről.

A Malomban megtanultunk mindent, amit tudni lehet róla, és még aranyos pónikkal is tudtunk barátkozni, itt találkoztam először egy különleges lóval, akinek különleges folt volt az orrán... hiszen ez egy tünde ló! De ez már egy másik történet lesz...

Sok sok lovazás után ettünk búzát, elkészültek az első közös képek és visszafele átverekedtük magunkat a házőrző macskán, vigyázat! csak a fejéhez szabad hozzányúlni!!!!

Húha... és hogy itt már mennyire elkezdtünk elválaszthatatlanok lenni... látszott látszott....

Az első közös vacsora után felöltöztünk, elfoglaltuk szállásunkat (kiderült hogy szivárvány alatt fogok aludni, és ez valahol nagyon nagy megtisztelteTés) szépítkeztünk és belevetettük magunkat a táncház... khm bocsánat, a Pajtadöngölő forgatagába. De szép is amikor együtt szökünk meg.... és elbújunk pihenni aludni... várva a LelengeTést. Hát elaludtunk.... de még idejében felébredtünk, hogy magunkra kapjuk a poncsónkat és egy nagy öleléssel biztassuk egymást hogy bizony állva nem kéne majd elaludni... hát nem is. Főleg hogy utána letettük a betyárfogadalmat, és teljes jogú tagjai lettünk Parasztadonissziának. A pincében igazán hangulatosan zajlott a szertartás, és elkezdhettünk gondolkodni azon, hogy ezután hogyan rejtőzködünk majd a pandúrok elöl? Kell egy hihetőbb személyleírás... na és egy név...

De erre volt egy éjszakánk kitalálni, ami jól is jött, mert nagyon fáradtak voltunk... nehéz volt úgy elaludni, hogy még bennünk voltak a nap izgalmas eseményei és egymást nyugtattuk, hogy éjszaka nem fognak megtámadni minket azok az ádáz pandúrok, kell a pihenés.

Így hát a másnapot azzal kezdtük, hogy kitaláltuk álcanevünket (így lettünk igazán testvérek) és elvállaltuk a Vizslató szolgálatot is. Tudniillik Sobrinak volt egy jó lova... a Vizsló. A mi feladatunk volt az eteTése, és hmm... hát a simogaTése is, mert attól jó erőre kap (:

A délelőtt folyamán táncokat tanultam, míg nővérem Vizslóra vigyázott, és utána közösen szálltunk szembe a ránk törő pandúrokkal...

Jó bor és jó pizza mellől kellett felugranunk. De megmenekültünk és utána már nyugalomban költöttük el az ebédünket. Csepi után (igen, tanultam egy új fogalmat, de olyan fáradt voltam, hogy nem volt energiám magamtól elgondolkodni a jelenTésén.) betértünk egy előadásra és megismertük a cigányság szokásait (közben pedig hajat fontam, ami igen nagyon jól sikerült :3) utána én is kaptam szép fonatot, majd szükségét éreztük, hogy csatot is faragjunk bele, így hozzáfogtunk a faragás mesterségéhez.

Persze ezután már kihagyhatatlan volt, hogy meg ne ismerjük a helyi borászok és sajtkészítők remekműveit is, úgyhogy kezdetét vette a kóstolás. 

Közben szőttük egyéni terveinket hogy bizony ma is szökünk, de csak hogy kiélhessük kreativitásunkat és Kalandra fel! színezünk (:

Arra már igazán nem számítottunk hogy Sobri egyszer csak beront és valamit kivesz a hűtőből (csak félreolvasod... ez még véletlenül sem egy modern eszköz) majd elrohan.... Megrökönyödve vettük tudomásul, hogy később berontó társaink már arról adnak hírt, hogy Sobrit elfogták a pandúrok és tárgyalást, SambesíTést kérnek.... a területünket lezárták Lelengetni sem tudunk.... teljes kétségbeesés...

Hát így virradt ránk a hajnal, kéz a kézben a gondolatokkal vajon mit is csináljunk aznap. Végül miután megtudtuk hogy hívják a süket nyuszit (NYUSZI) elhatároztuk hogy portyázni indulunk és felderítjük a terepet. Eljutottunk Veszprém városáig, ahol körülnéztünk a helyi művesek körében jó tanácsokért. Milyen fegyvereket kovácsoljunk, milyen tárgyakat készítsünk magunknak és persze a varázslás egy rendkívül ritka formáját is eltanultuk... hogyan készítsünk hangszert aminek a hangjával akár el is altathatjuk az őrködő pandúrokat a cellák előtt. (psszt) 

Elmaradhatatlan volt, hogy találkozzunk egy régi ismerőssel, aki további történetekkel és információkkal látott el minket (alias Fecni) (pl hogy milyen az, ha valakinek a foga meghatározza a nyarát) aztán eljött a búcsú pillanata és a köszöngeTésé is. A sok-sok jó tanácsért.

Hazatérve már kész tervünk volt a másnapi tárgyalásra, így nyugodtan tértünk aludni, békés gondolatok ölelésében.

Másnap hajnalban engem és nővéremet ért a megtisztelteTés hogy fellengethettük a zászlónkat a nagy napra.

Gyors készülődés után elmentünk a tárgyalásra és mikor Sobrit elítélték, hát már nem bírtuk tovább. Minden tervünket félredobva kötelet ragadtunk és megkötöztük a polgármestert (az igazit!) hogy kiszabadítsuk nagy vezérünket. Ezután már minden betyártársunkat körözték.

A biztonság kedvéért mi ketten elloptunk minden olyan köröző plakátot, amin mi szerepeltünk... ha más nem, hát mi maradjunk inkognitóban.

A csiholóban a mai terv egy bőr tárgy készíTése volt, de hiába dolgoztunk vele egész nap. A fáradtság ledöntött a lábunkról, és a nagy izgalom, hogy be tudtunk szökni a Malom-parádéra is. Elgondolkodtunk azon, hogy a szépen szóló citerát ellopjuk, de nem láttuk értelmét a zenésze nélkül, így hát csak emlékezni próbáltunk az elbűvölő dallamokra.

És ekkor jött az első próba... vajon mennyit tudok segíteni, ha társam bajba kerül? Ha más nem segít csak az, ha biztonságos helyre viszem és ott őrzöm álmát és pihenését. Azt mondta így érzi magát biztonságban hogy mellette vagyok, és mesélek neki... meséltem hát sárkányokról és érzelmekről. "Lesz láthatatlan sárkányom"^^ bizony bizony... és ő is őrzi majd az álmokat, és hatalma van a szivárvány varázsa fölött (:

Tágítani sem mertem mellőle amíg mindketten álomba nem merültünk.

To be continue..

Egy őszinte gyerekrajz

A mai nap egyik legrandomabb pillanata volt (még a cuki hablabirintus előtt*), amikor Maki hajthatatlanul le akart rajzolni. Először is fiú.... mióta szeretnek a fiúk raajzolni?? (múltkor kaptam tőle rajzot Christiano Ronaldoról és Neymarról)

Másodszor meg... engem??? (ja bocsánat... szó szerint az arcomat)

Hát jó. Mondtam neki, hogy muszáj elmennem átöltözni mert lekésem a buszt, de most jól nézzen meg, és addig is rajzolja le amire emlékszik. Tényleg kb 5 perc, átöltöztem, igazából addigra készen is volt a rajz (majdnem).

Szokásos kis emberfejrajz, nagy szempillákkal.... és rengeteg nagy pöttyel. Ezek még színezésre vártak, de egy perc múlva az összes piros volt...

Igen, valóban, a kis piros pöttyök azt a két-három pattanást hivatottak ábrázolni, ami volt az arcomon... na de ennyiiiii??? Éva néni meg is jegyezte mennyi kiütés... azért ez így nem fair. De, valahol igen. Azt egészen jól eltalálta, hogy a nyakamon is van.

Na mindegy. Kérdeztem, hogy hát és a hajam??? az nincs? De ott van.... jahh az a pár satírozás... na várj csak Maki kibontom, a copf miatt igazából semmi nem látszik. Először véletlenül, aztán direkt hagytam hogy az összes hajam eltakarja az arcom... poénkodtam, hogy na ezt rajzold le :D Éva néni beközölte, hogy jaaa hát ezt ő is le tudná (:

Úgyhogy elkészült a portré... 

Még nem döntöttem el, hogy megtartsam-e....

*<ami akkor keletkezik, amikor mozdulatlanul fekszünk a kádban, miközben a telefonnal egyensúlyozunk, hogy nehogy beleessen a vízbe chatbeszélgetés közben... na és akkor... de csak akkor, a hab belabirintusozódik körülöttünk>

Love me....

.....like you do

Nagyon nehezen kezdek bele abba, hogy érzésekről beszéljek. Néha már könnyebb, de az a látszat, hogy sokat beszélek róla, nem olyan egyszerű elmondani őket. Még kevésbé egyszerű megélni. És Te mondtad egyszer hogy mindig új, és mindig más. Nem erre gondoltál, tudom, de erre is igaz.

Egyébként nagyon könnyű néha kimondani egy-egy érzést, és még könnyebb fogadni. Ha van kinek. De ahányszor kimondjuk, halványodik…. van, aki ezt gondolja, valóban. Mégis én azt mondom, hogy ha kimondom, szeretlek, az mindig ugyanazt fogja jelenteni. Ha pedig majd azt mondom, hogy jobban, akkor az csak egy foka lehet a szeretetnek, ami a megismeréssel, egyre biztosabb lábakon álló érzés…. és egyre nehezebb elnézni mellette. És nehezebb megélni. Az idő múlik, és a kapcsolatok alakulnak. Folyamatos változásban van minden. Minden apróság…. van, amit szeretünk a másikban és aztán, ahogy egyre több idő telik el, idegesít, kibírhatatlanná válik…. aztán azt kívánjuk, bárcsak már vége lenne. Hogy jutottunk el idáig?

Csak az van, hogy én ebben is más vagyok. Mint mindenben, amit nehéz megérteni bennem. Az idő az megmutatja ki az, aki marad és ki az, aki megy. Ha valaki marad, úgy értem _tényleg_ marad, akkor azt szeretem. Majd mindjárt leírom az én definíciómat a szeretetre.
És aki nem maradt, azokat mind ismerheted. Láthattad, hogy jöttek és mentek az életemben. Itt elkezdhetek gondolkodni, hogy Te maradtál. Hihetetlen mi? Hogy éppen te. Persze minden változik, az élet megy a maga útján majd egyszer ennek is vége lesz blablabla…

Hát nem. Attól, még mert nem látod, nem jelenti azt, hogy nem létezik. Attól, még mert elsodor az élet, a szív nem felejt. Az enyém soha. Bátran mondom ezt ki, mert bármilyen hihetetlen, ezt legalább ismerem magamban. _Nem_ felejt. Mindig is ki fog tartani, nem számít, hogy mennyire ritkul a találkozás, vagy hogy nő a távolság. Ne haragudj érte, hogy ez az életemhez tartozik. A távolság köztünk.

Őszintén szeretek. De minden szeretetkapcsolatom messze van…. _minden_. Az a kevés, ami maradt.

A szeretet: önzetlen, és ahogy egyre mélyül, úgy küzd meg a nehézségekkel. Úgy küzd meg az egyre jobban előkerülő karakterekkel, amit az emberek igenis megutálnak egymásban, azzal, ami az embereket idegesíti. Ha szeretsz valakit, a hibáival együtt szereted….. Szeretem.
Nekem nem számít a hiba, ha megszerettem. Inverz módon, a legidegesítőbb dolgokat tudom a legjobban szeretni az emberben. A kapcsolatban. Ezért nyugodtan panaszkodhatsz, nyugodtan vinnyoghatsz, én elbírom a terhet. Sokkal nagyobb terheket is elbírok. Mondd ki, öntsd rám, nem leszek ideges, nem zavar. Ha majd nem bírom el, akkor szólok. Meg úgyis észre veszed. De rakd le egy pillanatra nyugodtan, nem lesz tőle bajom és nem is foglak kevésbé szeretni. Lehet, hogy első körben majd nem tudok mit kezdeni vele. Mert annyira nagyon számít, hogy reagál az ember. Hát elmondom, hogy felém nem….. egyáltalán nem a reakció számít itt, hanem az érzés, amit tükrözni próbál. Nem az a kis szerencsétlen mondat, amit megpróbálunk elmotyogni egymásnak, mert tehetetlennek érezzük magunkat az érzéseivel és a problémáival szemben. De ezért az egyért bocsánat. Ha nem tudom úgy átvenni tőled, ahogy neked kényelmesebb, pedig így is szeretném inkább átvenni. A terhet, a panaszt, a bajokat. Csak arra a pár pillanatra, amíg beszélgetünk, utána tudod úgyis, hogy nem maradhat nálam. De utána hátha könnyebb küzdeni. Remélem, hogy ettől könnyebb lesz.

Szóval nekem ez nem számít. Innentől kezdve az sem, ha a lehető legnagyobb bántó dolgot kapom vissza. Lehet, hogy összeszorul majd a szívem, de csak mert megküzd a szeretet azzal a pillanatnyi gyengeséggel ami akkor éri. És hát győz. Pofon csaphat a legjobb barát is, elhagyhat, de nem tudom abbahagyni szeretni.

Furcsa mi? Mert senki sem működik így. Ez hatalmas képtelenség.

És hogy hogy jön ez egyáltalán ide? Hát úgy hogy szeretlek. Pedig ezt is hatalmas képtelenségnek tartod. Mások is…. egyébként.

De ez van. Ezt kell szeretni.

(Awww meg kéne már számolni, hányszor írtam le ezt a szót különböző alakokban. Érdekes lenne.)

Iszonyú szeretetéhségem van. És akik képesek ezt enyhíteni, azok mind messze vannak. Nem tudom ez rosszabb-e annál, hogyha nincsen senki, de hogy sokkal nehezebb élni vele, abban biztos vagyok. Nem nyávognék, ha nem lenne senki. Természetileg vagyok olyan, hogy elüldögélnék szépen otthon, csinálgatnám a kis dolgaimat, pont azt a rengetegmindent, amire anya azt mondta, hogy „mindig van mit csinálnod”. Egyáltalán nem hiányoznának a kapcsolatok. De ez nem jelenti azt, hogy nem örülök azoknak, amik kialakultak és maradtak. Igazából hálás vagyok érte. 30 évesen, ha majd visszanézek, kapcsolatok nélkül azt mondhattam volna, hogy nem ért semmit az életem. Tehát köszönöm. Most már ér valamit. Még akkor is, ha nehéz.

Kérdezted mit látok benned. És akkor valamit válaszoltam. Amellett kitartok, de nem éreztem soha teljesnek a választ. Helyesebb lenne, ha azt kérdeznéd a szívem mit lát benned?

Ééés… nem tudok válaszolni a kérdésre. De látja a láthatatlant. Látja a szívedet, nem pedig a kis dolgokat az életedben, vagy a döntéseidet, (akár rosszak akár jók nem számít). Érzi, amit érezni kell, hogy ne felejtsen el soha.

Még mindig a „nehéz elhinni” kategóriában vagyunk. Annyi ilyet láthat az ember és mindnek az a vége hogy egyszer csak vége. Hát tessék. Itt jövök én, aki majd megmondja a tutit, de persze ez sem lesz más…. ironikus lesz majd akkor. De talán egyszer hihető lesz, amit érzek. Itt vagyok példának és megküzdök rengeteg érzéssel, amit néha úgy gondoltok, hogy szerencsés vagyok, hogy van. Főleg eggyel küzdök rengeteget. Azt hiszem erről egyszer beszéltünk, de pont ez az, amiről aztán nagyon nem merek. Nyilván köze van a szeretethez…. Ezzel az egy szóval leírhatnánk az életemet, hmm?

_Pont_ arra az érzésre gondolok, ami a szeretet legnagyobb varázslata. Sokáig voltam összezavarodva, de valamennyire még most is vagyok. Ezzel kapcsolatban. Azt mondtam már azt hiszem, hogy régen éreztem már valakinél nem? De valahogy benne volt a mondatban hogy másnál viszont igen. Hát, hm… Ezt az érzést azért már nem merem leírni, de remélem, hogy majd megértitek, mire gondolok.

Na és pedig ehhez az érzéshez csak tiszta szeretet kell… ennyi, amire rá tudtam jönni vele kapcsolatban. A szeretet milyenségét most mellőzzük kérlek, mert nem tudnék róla beszélni, hogyha az érzés csak egyetlen szeretetkategóriában létezne. Csak érj hozzám és megmondom, éppen mennyire szeretsz.

Na jó, ez nyilván nem ennyire egyszerű, ha mindig így lenne, már rég meguntam volna az érzést, bármilyen különleges is. De megmaradt különlegesnek. Csak nézz a szemembe. Bevallom, hogy éreztem. Tehát így is létezik…. de abban a pillanatban tisztán szerettél, talán még gondoltál is rá. Vagy azt gondoltad, hogy miért néz ennyire a szemembe? Mégis mit lát? A szívemmel persze. Nem csak látok, hanem érzek…

Meglep, ha azt mondom, hogy elég visszaemlékeznem az érintésre, a szempárra és újra érzem? (és ilyenkor van értelme küldeni bármit is) Mindegy ki vagy, ha egyszer érzem. Vedd nyugodtan magadra, bárki is olvasod ezt. Nincs kivétel. És hát "Memories are something i really hold on to".

Zavaros ez az egész. Mit írtam. Meg az érzés is. Vagy pont a legtisztább, amiben olvasni tudok a szívemmel. Ki tudja? Nehéz viszont…. így elengedni valakit. Mintha tényleg egy apró darabot elvinne belőlem, és nem is tudja, hogy nála van. És ez nem olyasmi, amit ha megun az ember, majd visszaad, mint egy félig kiolvasott könyvet…

Na ugye hogy nehéz érzésekről beszélni? De mégis…. hát love me like you do és én érezni fogom. Bármennyire is félek kimondani, hogy érzem, és azt még jobban félek kimondani, amit én érzek… mert soha sem tudhatom…. hogy hova tart az érzés… De nem akarok senkit megijeszteni vele.

Hát most elmondtam. Hogy érzem nálad is és nálad is. Ennyi. Többet talán nem fog szóba kerülni. És lehet, hogy az lenne a jobb, ha nem kerülne. Egy része érezhetetlen marad majd mindig, és be kell zárnom legmélyre, még ha mondod sem engedhetem ki. Az túl sok lenne. Nekem is.

Ugye milyen furcsán szeretek…

Na jó, még egy utolsó gondolat. Tudod az eső. Hiszen az esőt is szeretem. Nahát ezért. Valamilyen oknál fogva ilyenkor bennem van egy szorongató érzés, valami szeretet. Ilyenkor felébred bennem minden, amiért elkezdek írni, vagy amiért elkezdek rajzolni. És elkezdek rajzolni. Most is kezdtem egyet. Hiszen izgatott az eső, kihozta belőlem az érzéseket megint. És ilyenkor kell egy zene. Aminek meg van a hangulata.

De bármennyire is ideális ez az állapot arra, hogy rajzoljak, nem tudok. Először nem.

Megvan az eső. Megvan a zene. Megvan a téma, és hogy kinek rajzolok. És megvan az érzés is. Csakhogy ezek mind olyannyira szorongatnak _egyben_ _összekavarodva_ hogy kiesik a kezemből a ceruza és az érzés nagyságának már nem felel meg a visszalátott rajz. Hát ilyenkor kell összehangolni. Ha nem megy, csak szorongat és fáj és igazából szeretem, ha fáj. Ha összehangolódik, akkor érzek és még sikerül is. Nem kevésbé sikerélmény. Szóval… hát az eső. Nem tudom mi köze az érzésnek és az esőnek egymáshoz, de emiatt szeretem. Nyilván azt nem mondtam, hogy mindig, mert van, hogy nem szeretem. De többször igen. Olyankor szeretem az eső illatát. Szeretem, ahogy egy-egy csepp éri az arcomat, vagy a kezemet. Néha szeretnék megázni…. csak a józan ész nem engedi. Joggal. De azt már nem tilthatja meg senki, hogy ne simítsam végig a vizes leveleket, és ne érezzem azt, hogy az a pár csepp, ami a kezemet benedvesítette bír valami varázserővel. Bármilyen hideg is. Finom érintése a víznek, ami megborzongat. És a sors fintora…. hogy se érzést…. se esőérzést rajzolni nem tudok… pedig abban minden és mindenki benne lenne….

Vallottam, ezt becsüljétek meg kérlek.  Nyilván nem ez az első ilyen érzés, de eddig tartott, hogy beismerjem. Kérdezhettek róla, ha akartok, de neked is és neked is mondom, hogy egyszerre nem tudok róla majd beszélni, csak minden egyes embernek külön. Mert azért egyformán szeretni…. Olyan nincs. De a különbözőségétől egyik szeretet sem kevesebb, vagy több, de más. Mindig más… és máshova jutunk vele. Az utak… hát azokon valami elképesztően jó járni. Bárkivel is sétálok rajta… és a legszebb az egészben, hogy csak szeretni kell hozzá….