ahogy hazaértem üres volt az előszoba... Amíg a kilincsre nem tettem a kezem még azt hittem bent van a lakója. De rá kellett jönnöm, hogy mióta elmentem, megüresedett. Nagyon. Azóta sírok ha rágondolok...azért érzem hogy még ott van...
Na mindegy.. De hoztam ma haza egy kicsi Szárszorszépet. Lesz hova elültetni...
Emlékeztek még, hogy korábban írtam egy kutyáról, aki a szeretetet várva pillantott fel rám? Újra elolvastam a sorokat és sírva gondolok azokra a pillanatokra. Pár napja még ugyanúgy nézett rám, és nekem nem volt időm, hogy újra leüljek mellé... Mikor ellépve mellette megsimítottam a fejét, csak azért az egy mozdulatért is olyan hálás volt. És fájt a szívem, hogy most nem tudok leguggolni mellé, mert ... mert el kell érnem a buszt. Az embereknek milyen ócska kifogásai vannak néha...
Csak ránéztem és elköszöntem tőle. Akkor nem gondoltam, hogy utoljára. Persze most hiába is vádolnám magam, hogy pont most pont ezen a hétvégén nem foglalkoztam vele... Éreztem is, hogy hibát követek el. Mindig úgy képzeltem el, hogy majd szépen csendben fekszik előttem és mély álmába simogatom. Nem tudom miért, de éreztem hogy nincs sok hátra.
És bár én nem voltam ott, de az egész család ott volt, mindenki úgy szerette ahogy csak lehetett. Talán úgy ahogy nagyon régen mindenki szerette. Biztos vagyok benne, hogy ő is érezte.
Aztán örökre lehunyta a szemét és messzire ment. El egészen a Szivárvány völgyéig. Ott minden sokkal színesebb... az a végtelen nyugalom és szeretet földje...
Tegnap ismét volt szerencsém bejárni az ország közepét ;) Igazából egy díjkiosztóra mentünk, de végül sokkal több dolog történt mint vártam.
Maga a rendezvény az Ország házában volt és hát húha. Amint átjutott az ember az átvilágításon (ami megjegyzem naggyon menő, mert még soha nem történt velem ilyen) igazán kivételezettnek érezheti magát az illető. Hiba ugyan csúszhat a számításba... pl egy bicska személyében... de ettől csak viccesebb lesz a dolog. Egyébként meglepően udvariasak arra az emberek... és mindegyiknek menő egyenruhája van. Majdnem olyan zöld mint a Levélőröké :)
Bent minden lépést kétszer meggondol az ember. Na nem, nem azért mert para van, hanem mert hirtelen nem tudni mit is kell tüzetesebben megnézni, megjegyezni. Túl szép és szép minden. És menők az őrségváltó Levélőrök ;) És mint mondtam volt még udvariasak is :)
Aztán sikerült megint összefutnom egyik Barátnőmmel, ami persze újabb vidám perceket okozott :) Úgy éreztem, mintha csak tegnap találkoztunk volna utoljára, nem tudom miért, de lehet azért, mert így is volt ;)
Egy korty kávé után néztünk Dunát.. meg cipőket, láttunk kupola helyre illesztést, utaztunk üvegliftben, ami sajna nem a csokigyárba vitt, de legalábbis a teraszra.. ahol volt a játszó"kert". Sokk színes gomba, pár virág, két pillangó... és... öhm... papucsállatkák? de lehet hogy valami baktériumok. Ami biztos, hogy kékek voltak... Hogy hogy kerülnek egy ilyen "kert"be? passz..
Na de aztán programzárásként ittunk egy finom kakaót, és végre megtaláltuk a láthatatlan-látható zebrát is. És sikeresen át is keltünk rajta!
Két órával később már igennaggyon fura volt az ország másik végében lenni és belegondolni, hogy még csak most hörpöltük ki a az utolsó korty kakaónkat...
Hát az ember soha nem tudhatja, mi az amitől a napja egyszerűen csak jóvá válik... Persze nyilván egy hatalmas jóleső meglepetés azzá teheti, de semmit nem tudhatunk mi fog a következő pillanatban történni velünk.
Ma abszolút így jártam...
Igazából csak egyes papírokat akartam leadni az egyetemen... ennek ellenére 100x ennyi sokkal izgalmasabb dolog történt velem (:
Az indulás egy életérzés volt.. de tényleg ... mellettem gyalogolt egy hirtelen vagánnyá vált lány (: Nevezzük... Fanninak. Aki egyébként csak a totál részeg barátjáért indult... akit mondjuk nevezzünk.. Geminek. Namost ez a bizonyos Gemi a világ egyik legoptimistább, leglazább embere... részegen meg... hümm. Csak nevetni lehet mellette.
Képzelhetitek a képet amikor megjelenik előttünk mezítláb, összevissza pulóverrel, kicsit kócosan... leginkább csövesnek kinézve. Na ebben a pillanatban kezdődött az ami bebizonyította, hogy egy mezei hétköznap is lehet vidám az ember. Az hogy észrevettünk sok éves kaktuszokat és hogy megnézze szúrnak-e az arcával nézte meg... heh... meg sem lepődök. De lépjünk tovább. Nem messze.. csak éppen az egyetem elé... ahol.. van egy Nagy Alma. Viccesen megjegyeztem, hogy "Tudtátok hogy meglehet forgatni?" a válasz: "Nem de én már ültem rajta... meg ittam is rajta..." <---nem vizet az biztos... XD
De jó menjünk nézzük meg... megforgattuk (: és persze fel is másztunk rá... ---->még mindig szeretem ha az emberek hülyének néznek. Ki az az őrült, akinek eszébe jut felmászni rá? Naná hogy nekünk... persze ez leginkább Gemire értendő, de én meg vagyok olyan hülye hogy meg is csináljam ;)
Aztán... sétáljunk tovább...
Fanni.. megemlíti hogy van két mogyorófa a sétány végén.. jaa tényleg. Szedjünk mogyorót!
Simán... nem gond ha megbámulnak miközben fel-fel ugrálok hogy elérjem, vagy éppen leverjem a kis "kócos gombócokat" amik tele vannak mogyoróval. Vagy hogy éppen kővel dobáljuk az ágakat... áá kit érdekel.. mi most rendíthetetlenül gyűjtjük a finomabbnál finomabb értékes mogyorót (: És persze a kreativitás sem maradhat ki a dologból. Találtunk egy olyan kis bozontosat, amiben összesen 3 azaz 3 volt, de mindegyiken apró lyuk ékeskedett... és hát egyenesen egy Mogyorószörnnyel találtuk szembe magunkat... grrrr.
Íme a szerzemény...:
A Mogyorószörny:
Megjegyzem, hogy Mogyorószörnyünk egyik szemében egy pók élt szóval... ki kellett lakoltatni...
Persze azt gondolná az ember hogy itt vége az őrültségeknek, a nap megy tovább... pl még el kell menni bevásárolni...
És ki az aki észrevesz az utcán még valamit? Na ki? Hát én....
Az iskola kerítésén belül, a rács mögött két azonosítatlan barna objektum.... kiwiiiii!!!! ^.^
Persze.. nyilván begyűjtjük és még én is azt mondom rá, hogy semmi gond nincs vele... tényleg mintha valaki csak bedobta volna a frissen vásárolt gyümölcsöt... de sebaj.. begyűjtésre fel! Még jó hogy megtaláltuk az árva kiwiket (: Nyami :)
Na és igazából itt a vége fuss el véle (:
p.s.: Fanni még tegnap csinált egy kis "sziklakertet" :)
Kavarognak bennem az érzések. Nem is tudom hogy kezdjem.... Bár talán az elején.
Életem legjobb hétvégéje, és életem legszebb születésnapja van mögöttem. Vagy mellettem... Nem is tudom. Még vissza kell térnem a valóságba és nagyon nehezen ment elindulni. De ez mindig így van, amikor búcsúzok valamitől, és valakitől.
Tegnap amikor kiléptem gyanútlanul az ajtón és a meglepetés az orrom előtt állt a két barátnőm személyében, akkor nem hittem el, hogy ez tényleg megtörténhet. Hogy tényleg velem történik. Néha még most sem hiszem el. Kaptam hatalmas öleléseket és nevetéssel teli pillanatokat. Nem tudom hogy történhetett, de köszönöm. Nagyon. Emlékszem az első ölelésre. Mosolyra húzom a szám, mert megint eszembe jut a két szempár és a kutató tekintetek. Nem tudom, hogyan nem sírtam el magam teljesen. Csak álltam és nem tudtam elmozdulni onnan. Csak tátottam a számat és az agyam küzdött a valóságért, mert nem hittem el.
Kellett egy kávéivásnyi idő, hogy tényleg az enyém lehessen minden pillanat. Az egész hétvége. A mesék. A zsiráfok. A kártyák. A kávék. Na meg az összes virág ;)És igen, a fűszerek is ;)
De a nevetés... az amit sosem tudok elfelejteni. Nem tudom elengedni. Bár most... talán most már kicsit sikerült.
Mert eljött a búcsú pillanata és újra ledermedten álltam és nem tudtam mozdulni. Minden ölelés kevésnek tűnik, szinte meg nem történtnek. Nem tudom lezárni a pillanatot és nem tudok elindulni a következő ölelés nélkül. Amint egy lépést tettem az egész hétvége lejátszódott előttem, és cseppenként hullott a földre.
A torkom összeszorult. Megfordultam... máris túl messze vagyok. Túl messze attól amit éreztem egy pillanattal korábban. De muszáj mennem. Nem merek hátra nézni. Nem megy. Akarok de nem tudok.
Egy pillanatra meg kellett állnom... hogy mégis megfordulhassak és még egy utolsó pillantással elengedhessem azt amit nem lehet. Nézem a két távolodó alakot és csak sírok. Nem tudom elengedni, még nem... Olyan pillanatok sűrűsödtek össze egy hétvégébe, amiknek minden szavát, minden gondolatát fel kell idéznem. Annyira boldog vagyok, hogy mindez megtörtént. Annyira boldog, hogy a lehetetlen körbevesz. Soha, soha nem kaptam ilyen ajándékot eddig. Akárhány ajándékot is kérnék az életemben, az együtt töltött időt csak minden kiegészítheti, de nem helyettesítheti.
Összeszorult a lelkem, hogy az idő sürget, hogy el kell hagynom a pillanatokat, mert másikak következnek, és itt a határ..idő. Nem akartam hogy tovább kelljen lépnem. Emlékezni akartam mindenre, jól az eszembe vésni. Hiába is telt körülöttem az idő. Olyan nyugtalanság fogott el.
Csak akkor nyugodtam meg végre, mikor már a táj elsuhant mellettem és újraélhettem nevetéseket, meglepetéseket. Az egész hatalmas világot, amiből nagyon nehéz visszatérni.
Nyugodt vagyok. Teljesen. Hirtelen elmosolyodok és a távolba nézek. Nem is tudom mi az amin megakad a szemem, mert egy más képet látok. Mind azt ami volt-nincs... megtörtént.
Thank you for EVERYONE, who made this weekend ... possible. Thanks my mom, my family, my man and MY FRIENDS, to came to me and brought happiness. Thank all the gift, what I got (:
Látszik hogy régen jártam jég közelében. Igazából nem is emlékszem hogy volt-e valaha ónos eső az életemben, de ha nem hát most kipróbáltam milyen (: Csak ki kell lépni az ajtón és jégpálya az egész világ, jeeee (:
Challenge for everybody (:
Igazából, csak misére akartunk elmenni... de! Leginkább kaland és kihívás volt ez a valaha még 5 perces séta.
Challenge part One
Kiléptünk az ajtón. Bár én tegnap este 10 után már tapasztaltam az utcai helyzetet, az koránt sem volt olyan mint a mostani (: Mondhatnám hogy tyúklépésben (de azzal túlzok) haladtunk, mindenesetre fejjel mentünk a falnak az biztos. Két felnőtt között egy gyerek... ha valaki megcsúszik (és nem a gyerek) akkor esélyes hogy dől a dominó. Nem is tudom, hogy sikerült dominódöntés nélkül egyesével megcsúszogatni..... XD
Végülis én csak nevettem.. valahol annyira irreális és komikus volt a helyzet, hogy nem bírtam ki nevetés nélkül egy egy pillanatot, például, amikor a gyerek megcsúszik, és egyszerre két oldalról emeljük fel a magasba, hogy ne rántson magával... Végül körülbelül az út felénél az Ész győzedelmeskedett, sok sok sikítozás és "Ne húzz el" "Ne menj olyan gyorsan" "Jajj ne arra" "Ne csináld" kiáltozás után, áttértünk a "Csak az autóút kellős közepén" technikára. Ott ugyanis inkább latyak lett, mint jég (: Hurrá (: Persze ez sem volt teljesen veszélytelen, mert azért csak le kellett térni az "ösvényről" hogy lemásszunk a lépcsőn (erősen a korlátba kapaszkodva) és megkerüljük az egyik ajtót.... Végül szinte körül sem nézve a késés miatt, besurrantunk... Teljesen feleslegesen, hiszen mint kiderült nem voltak nagy tömegek a templom padjaiban... maximum talán 20 ember?
So... Challenge part One - - ACCEPTED
Challenge part Two
A hazafelé út....
Nyilván okosodva, és kihasználva a tapasztalatainkat már csak olyan helyen sétáltunk ahol ugyebár, nem kifejezetten jéggel volt borítva az út... És mostmár ki lehetett használni a szándékos csúszkálás lehetőségét is :D Továbbá lehetett jókat derülni a szerencsétlenkedő testvéreken, mikor egy-egy nem is igazán nagyon lejtő egyenesen, (csak ugyebár a jég kiemeli az út különlegességeit) kb 20 centis távolságon próbálnak eljutni a járda közepéig (: És az is egészen elsőosztályú látvány, amikor a legkisebb testvér a nagyobb kezét fogva megpróbál a járdaszélén járni (mint általában máskor is) és mondhatni, egy "maga alá csúszás" után sem tanulta meg, hogy nem érdemes kétszer ugyanarra a helyre lépni mert másodszorra is esés lesz belőle :D
De sikeresen hazajutottunk (: Szegény Miszlik kutya szokásához híven felugrott a kerítés mellé, persze azzal a lendülettel le is csúszott róla... azért kapott egy kis buksisimit a bátor próbálkozásért (:
Továbbá kialakult egy fűrészporos ösvény a sarki háztól (mama) a mi kapunkig ;) legalább azon a 20 méteren tudnak az emberek a járdán menni. XD
Challenge part Two - - ACCEPTED
Összefoglalva (: Kalandvágyók városi korcsolyázásra fel!
Mivel elég hamar túlestem az egyetlen igazi vizsgámon, így előttem állt az egész január, hogy elfoglaljam magam, többé kevésbé olyan dolgokkal, ami érdekel. Persze, most hogy közeledik a visszautazás napja egyre kevésbé bírtam olyasmivel foglalkozni amivel viszont kellett volna. De mivel régóta mottómmá vált hogy "Soha ne bánj meg semmit" ezért nem mondanám hogy nagyon el vagyok keseredve hogy nem úgy alakítottam az időmet ahogy kellett volna. Persze ennek meglesznek a hátrányai, de most még éljen a szabadság (: Viszont bevezetőm ellenére azért nem volt hasztalan az utóbbi egy hét sem, bár nyilván előnybe került a szórakozás.
Mondjuk az egész abból indult ki, hogy kell egy naptár. Vagy legalábbis valami olyasféle, mert el leszek veszve, és összevissza helyekre írok fel dolgokat... Úgyhogy lett EGY füzet... de nyilván megint sikerült olyat találnom itthon aminek nem igazán tetszett az eleje... ez természetesen azt jelentette, hogy ötleteltem éééés megvalósítottam (:
Íme: a vázlat
És a kész előlap: (: (:
Aztán mivel hamarosan Rózsaszálnak névnapja lesz, ezért el kellett gondolkodnom azon, hogy mit is adjak neki. Így hoztam össze ma az álomfogót (:
Persze nem volt ám olyan egyszerű... először is honnan vegyek keretet? Na ebből az lett hogy sokadik próbálkozásra a csavart fűzfánkról vágtam le egy ágat, és gyorsan körbe fűztem, meg kellett jól kötözni, meg lehántani a kérgecskéjét (: mert nyilván nem valami irtóvastag ágat vágtam, kis vékonyat (:. Egy két órát száradt a radiátoron és tök jól úgy maradt... meg is lepődtem egy kicsit XD hogy milyen tartósan kerek. Aztán már csak fonál, gyöngy és a tollak voltak hátra (: Ja igen a tollak... hátööö... kb két hónapja a drágalátos macskám (ráadásul nem is a vadászós típus, hanem a másik, akinek nem tudom hogy volt ilyen szerencséje) fogott egy ragadozó madarat. Nem... nem túlzok. Nagyobb volt egy galambnál tényleg. Szinte biztos vagyok benne, hogy nem a macska érdeme a vadászat... kb azt tudom elképzelni, hogy leesett elé, vagy volt egy szerencsétlen pillanata szegénynek. De hogy a Hájas nem fog többet ilyen madarat sz is biztos :D
Szóval még abból a madárból szereztem jóféle tollakat (: el volt téve úgyhogy most felhasználtam...
És több kevesebb nehézséggel de elkészült az Álomfogó (: a sajátom mintájára (:
Egyetlen hibája van, kicsit görbe... akármilyen egyenes ágat is sikerült a csavartak közül kiválasztani, egy kis görbe volt benne. De azt hiszem nem vált nagyon hátrányára (:
