Volt-nincs megtörtént

Kavarognak bennem az érzések. Nem is tudom hogy kezdjem.... Bár talán az elején. 

Életem legjobb hétvégéje, és életem legszebb születésnapja van mögöttem. Vagy mellettem... Nem is tudom. Még vissza kell térnem a valóságba és nagyon nehezen ment elindulni. De ez mindig így van, amikor búcsúzok valamitől, és valakitől. 

Tegnap amikor kiléptem gyanútlanul az ajtón és a meglepetés az orrom előtt állt a két barátnőm személyében, akkor nem hittem el, hogy ez tényleg megtörténhet. Hogy tényleg velem történik. Néha még most sem hiszem el. Kaptam hatalmas öleléseket és nevetéssel teli pillanatokat. Nem tudom hogy történhetett, de köszönöm. Nagyon. 
Emlékszem az első ölelésre. Mosolyra húzom a szám, mert megint eszembe jut a két szempár és a kutató tekintetek. Nem tudom, hogyan nem sírtam el magam teljesen. Csak álltam és nem tudtam elmozdulni onnan. Csak tátottam a számat és az agyam küzdött a valóságért, mert nem hittem el. 

Kellett egy kávéivásnyi idő, hogy tényleg az enyém lehessen minden pillanat. Az egész hétvége. A mesék. A zsiráfok. A kártyák. A kávék. Na meg az összes virág ;)És igen, a fűszerek is ;)

De a nevetés... az amit sosem tudok elfelejteni. Nem tudom elengedni. Bár most... talán most már kicsit sikerült. 

Mert eljött a búcsú pillanata és újra ledermedten álltam és nem tudtam mozdulni. Minden ölelés kevésnek tűnik, szinte meg nem történtnek. Nem tudom lezárni a pillanatot és nem tudok elindulni a következő ölelés nélkül. Amint egy lépést tettem az egész hétvége lejátszódott előttem, és cseppenként hullott a földre. 

A torkom összeszorult. Megfordultam... máris túl messze vagyok. Túl messze attól amit éreztem egy pillanattal korábban. De muszáj mennem. Nem merek hátra nézni. Nem megy. Akarok de nem tudok. 

Egy pillanatra meg kellett állnom... hogy mégis megfordulhassak és még egy utolsó pillantással elengedhessem azt amit nem lehet. Nézem a két távolodó alakot és csak sírok. Nem tudom elengedni, még nem... Olyan pillanatok sűrűsödtek össze egy hétvégébe, amiknek minden szavát, minden gondolatát fel kell idéznem. Annyira boldog vagyok, hogy mindez megtörtént. Annyira boldog, hogy a lehetetlen körbevesz. Soha, soha nem kaptam ilyen ajándékot eddig. Akárhány ajándékot is kérnék az életemben, az együtt töltött időt csak minden kiegészítheti, de nem helyettesítheti. 

Összeszorult a lelkem, hogy az idő sürget, hogy el kell hagynom a pillanatokat, mert másikak következnek, és itt a határ..idő. Nem akartam hogy tovább kelljen lépnem. Emlékezni akartam mindenre, jól az eszembe vésni. Hiába is telt körülöttem az idő. Olyan nyugtalanság fogott el. 

Csak akkor nyugodtam meg végre, mikor már a táj elsuhant mellettem és újraélhettem nevetéseket, meglepetéseket. Az egész hatalmas világot, amiből nagyon nehéz visszatérni.

Nyugodt vagyok. Teljesen. Hirtelen elmosolyodok és a távolba nézek. Nem is tudom mi az amin megakad a szemem, mert egy más képet látok. Mind azt ami volt-nincs... megtörtént.

Thank you for EVERYONE, who made this weekend ... possible. Thanks my mom, my family, my man and MY FRIENDS, to came to me and brought happiness. Thank all the gift, what I got (: 

DIX iT ;)

Jégvarázs

Látszik hogy régen jártam jég közelében. Igazából nem is emlékszem hogy volt-e valaha ónos eső az életemben, de ha nem hát most kipróbáltam milyen (: Csak ki kell lépni az ajtón és jégpálya az egész világ, jeeee (:

Challenge for everybody (: 

Igazából, csak misére akartunk elmenni... de! Leginkább kaland és kihívás volt ez a valaha még 5 perces séta.

Challenge part One

Kiléptünk az ajtón. Bár én tegnap este 10 után már tapasztaltam az utcai helyzetet, az koránt sem volt olyan mint a mostani (: Mondhatnám hogy tyúklépésben (de azzal túlzok) haladtunk, mindenesetre fejjel mentünk a falnak az biztos. Két felnőtt között egy gyerek... ha valaki megcsúszik (és nem a gyerek) akkor esélyes hogy dől a dominó. Nem is tudom, hogy sikerült dominódöntés nélkül egyesével megcsúszogatni.....  XD

Végülis én csak nevettem.. valahol annyira irreális és komikus volt a helyzet, hogy nem bírtam ki nevetés nélkül egy egy pillanatot, például, amikor a gyerek megcsúszik, és egyszerre két oldalról emeljük fel a magasba, hogy ne rántson magával... Végül körülbelül az út felénél az Ész győzedelmeskedett, sok sok sikítozás és "Ne húzz el" "Ne menj olyan gyorsan" "Jajj ne arra" "Ne csináld" kiáltozás után, áttértünk a "Csak az autóút kellős közepén" technikára. Ott ugyanis inkább latyak lett, mint jég (: Hurrá (: Persze ez sem volt teljesen veszélytelen, mert azért csak le kellett térni az "ösvényről" hogy lemásszunk a lépcsőn (erősen a korlátba kapaszkodva) és megkerüljük az egyik ajtót.... Végül szinte körül sem nézve a késés miatt, besurrantunk... Teljesen feleslegesen, hiszen mint kiderült nem voltak nagy tömegek a templom padjaiban... maximum talán 20 ember?

So... Challenge part One - - ACCEPTED

Challenge part Two

A hazafelé út....

Nyilván okosodva, és kihasználva a tapasztalatainkat már csak olyan helyen sétáltunk ahol ugyebár, nem kifejezetten jéggel volt borítva az út... És mostmár ki lehetett használni a szándékos csúszkálás lehetőségét is :D Továbbá lehetett jókat derülni a szerencsétlenkedő testvéreken, mikor egy-egy nem is igazán nagyon lejtő egyenesen, (csak ugyebár a jég kiemeli az út különlegességeit) kb 20 centis távolságon próbálnak eljutni a járda közepéig (: És az is egészen elsőosztályú látvány, amikor a legkisebb testvér a nagyobb kezét fogva megpróbál a járdaszélén járni (mint általában máskor is) és mondhatni, egy "maga alá csúszás" után sem tanulta meg, hogy nem érdemes kétszer ugyanarra a helyre lépni mert másodszorra is esés lesz belőle :D

De sikeresen hazajutottunk (: Szegény Miszlik kutya szokásához híven felugrott a kerítés mellé, persze azzal a lendülettel le is csúszott róla... azért kapott egy kis buksisimit a bátor próbálkozásért (:

Továbbá kialakult egy fűrészporos ösvény a sarki háztól (mama) a mi kapunkig ;) legalább azon a 20 méteren tudnak az emberek a járdán menni. XD

Challenge part Two - - ACCEPTED

Összefoglalva (: Kalandvágyók városi korcsolyázásra fel!

Volt egy kis időm (:

Mivel elég hamar túlestem az egyetlen igazi vizsgámon, így előttem állt az egész január, hogy elfoglaljam magam, többé kevésbé olyan dolgokkal, ami érdekel. Persze, most hogy közeledik a visszautazás napja egyre kevésbé bírtam olyasmivel foglalkozni amivel viszont kellett volna. De mivel régóta mottómmá vált hogy "Soha ne bánj meg semmit" ezért nem mondanám hogy nagyon el vagyok keseredve hogy nem úgy alakítottam az időmet ahogy kellett volna. Persze ennek meglesznek a hátrányai, de most még éljen a szabadság (: Viszont bevezetőm ellenére azért nem volt hasztalan az utóbbi egy hét sem, bár nyilván előnybe került a szórakozás.

Mondjuk az egész abból indult ki, hogy kell egy naptár. Vagy legalábbis valami olyasféle, mert el leszek veszve, és összevissza helyekre írok fel dolgokat... Úgyhogy lett EGY füzet... de nyilván megint sikerült olyat találnom itthon aminek nem igazán tetszett az eleje... ez természetesen azt jelentette, hogy ötleteltem éééés megvalósítottam (:

Íme: a vázlat

És a kész előlap: (: (: 

Aztán mivel hamarosan Rózsaszálnak névnapja lesz, ezért el kellett gondolkodnom azon, hogy mit is adjak neki. Így hoztam össze ma az álomfogót (: 

Persze nem volt ám olyan egyszerű... először is honnan vegyek keretet? Na ebből az lett hogy sokadik próbálkozásra a csavart fűzfánkról vágtam le egy ágat, és gyorsan körbe fűztem, meg kellett jól kötözni, meg lehántani a kérgecskéjét (: mert nyilván nem valami irtóvastag ágat vágtam, kis vékonyat (:. Egy két órát száradt a radiátoron és tök jól úgy maradt... meg is lepődtem egy kicsit XD hogy milyen tartósan kerek. Aztán már csak fonál, gyöngy és a tollak voltak hátra (: Ja igen a tollak... hátööö... kb két hónapja a drágalátos macskám (ráadásul nem is a vadászós típus, hanem a másik, akinek nem tudom hogy volt ilyen szerencséje) fogott egy ragadozó madarat. Nem... nem túlzok. Nagyobb volt egy galambnál tényleg. Szinte biztos vagyok benne, hogy nem a macska érdeme a vadászat... kb azt tudom elképzelni, hogy leesett elé, vagy volt egy szerencsétlen pillanata szegénynek. De hogy a Hájas nem fog többet ilyen madarat sz is biztos :D 

Szóval még abból a madárból szereztem jóféle tollakat (: el volt téve úgyhogy most felhasználtam... 

És több kevesebb nehézséggel de elkészült az Álomfogó (: a sajátom mintájára (:

Egyetlen hibája van, kicsit görbe... akármilyen egyenes ágat is sikerült a csavartak közül kiválasztani, egy kis görbe volt benne. De azt hiszem nem vált nagyon hátrányára (:

Karácsonyi és más sárkányok

Hát igen. Volt egyszer karácsony. Mostmár mondhatom, hogy hetekkel ezelőtt. Viszont nagyon is jól telt és csupa jó dolog történt azóta is. Kezdjük persze a személyes sárkányaimmal (:

A Füstölő (: Alias Sárkányszínű tüskékkel rendelkező szárny nélküli szépséges fekete barátom, Spiky :)

Aztán itt van még a sárkányszínű körömlakkom... nos, azt láthatjátok Spiky tüskéin, nem véletlenül sárkányszínű.....

A többi sárkányaim vérbeli területszerzők... mind a 4 elég harapós is tud lenni, igazi ellentétek... hát igen--- tűz és víz... föld és levegő... Fire és Water, Terra és Air

Sajnos egyikőjük nem látszik teljesen a képen ): De ott van alul (: Terra

És még egy könyv is tartozik friss sárkányszerzeményeim közé (: Biztosan ismerik néhányan Eragon és Saphira történetét... mostmár a befejezés is a polcomon (:

Persze az ajándékok sora nem állt meg a sárkányoknál, hiszen a Zene Angyala is eljutott hozzám ;) Na meg megkaptam egy teljes szalagavató dvd-jét (: mondanom sem kell mennyire örültem ezeknek (:

A Zene Angyala

Viszont most térjünk csak vissza a sárkányokhoz.....

Korábban átalkodtam rajzolni egy sárkányt... Tolkien rajongók tudják kiről beszélek, ha azt mondom Smaug...

Hát Smaug segítségével január első hétvégéjén a fővárosban találtam magam, méghozzá egészen pontosan az Uránia moziban. Vicces azt mondani, hogy találkoztam ismerős tündékkel (: Persze azért még viccesebb, mert csak közvetve ismerem őket, aki igazán benne van ebben az barátnőm/ismerősöm (: December elsején már volt szerencsém hallani a MTT kórusát, így egy-két embert megismerhettem. De most ott tartok, hogy lehet fel sem ismerném őket újra, ha nem tündeként jönnek szembe az utcán (:

Na de vissza az Urániába... Ha valaki egy kicsit is szereti Tolkien világát, az igen gondban volt, hogy mit is szerezzen meg magának a megvásárolható dolgokból... volt egy naggyonkirály kártya, amin igencsak elgondolkoztam én is.... meg társasjátékok... meg ékszerek... és I love Smaug-os polók <3

És az "Itt úgyse jössz át" vonalon túl látható fegyverek igencsak lenyűgözőek voltak... pl Legolas íja (: pár jellegzetes kézi fegyver.. az egyik kedvencem volt Bilbo kardja (: Az biztos kézre állt volna nekem is.

Menjünk csak tovább. Ha a ruhatár környékén tolongó tömegen átverekedte magát az ember egyre több ork, tünde vagy más varázslény (netalántán maga Gandalf) jött szembe az emberrel. És helyben is vagyunk. Fényképezkedés. Persze ezt a lépcsőfokot szánt szándékkal kihagytuk, mégis sikerült valakinek lekapni, ahogy éppen tündefonás került a hajamba (: Na nem.. magamról képet nem mellékelek hozzá.. pláne mert copyright-os kép ;)

De igazán szép lett elhihetitek (: Ráadásul emléklapom is van tünde betűkkel (:

De ami egy szinttel feljebb várt minket az... a kiállítás volt. Hehe...

Az én Smaug-ommal (: meg sok más Smaug-al XD De azért volt aki nem őt rajzolta, és születtek nagyon szép alkotások, nagyon ötletesek, és nagyon érdekesek (: Beültünk kíváncsiságból a rajzok elemzésére, de az enyém pont nem került terítékre. 

Volt még egy előadás, amit meghallgattunk a díjkiosztó előtt, Szirmai Gergellyel beszélgettek. Egy tanulságot mindenképpen levontam. Illetve egy mondat nagyon megragadt belőle. Vagy nem is egy mondat. Inkább csak gondolat. Hogy egy könyvet ne hasonlítsunk össze egy filmmel. Két külön műfaj és más szórakoztató értéke van. Olyan nincs hogy egy könyv jobb a filmnél, vagy film jobb a könyvnél. Van amit filmben sokkal jobban kilehet fejezni, valamit könyvben jobban le lehet írni, mindegyiknek más az értéke. Legfeljebb mint filmet jobban élveztük az adott történet adaptácóját, mint mikor olvastuk... van ez így.. és van fordítva is. Mindenesetre ezek után nem hasonlítok össze könyvet filmmel, amúgy is szeretem kritika nélkül nézni a filmeket (:

Visszatérve a Tolkien naphoz, még volt rengeteg dolog amit nem próbáltunk ki, de nem sajnáltam, így is annyi minden látnivaló volt, elég volt felfogni ennyit. Lehetett volna társasjátékot játszani, kézműveskedni, volt egy hangulatos teázó is lent és Capkodó Halackász Szendvicet sem ettünk, meg Kókuszos Magányos Hegyet sem (:

Amikor végre eljött a díjkiosztó, mindketten nagyon  meglepődtünk, amikor a meseíró pályázat egyetlen és kizárólagos győztese a barátnőm lett ;) És nagyon büszke voltam rá (: (Bár soha nem hitte el, hiába mondtam mindig, hogy gondoltam hogy nyerni fog ;) )

Egy nagyonszuper Tolkien könyvet kapott.. fakszimile kiadás (: Eredeti Tolkien kézírással (: és rajzokkal és vicces kommentekkel (: Teddy I mean....

A következő napokban elolvastam a könyvet (: Bár ebben nem volt sárkány, mégis tetszett, és azt hiszem megint szereztem magamnak 4 és fél olyan napot aminek kerettörténete van.... Ezúttal Tolkien ;)

Forró csoki 150

Hihetetlen, hogy az emberrel mennyi minden tud történni egy nap alatt. És mennyi minden fontos belőle....

Déja Vú

Csak mindent a másik oldalról éltem meg (:

Két évnek kellett eltelnie, hogy újra egy koncerten találjam magam. Most szinte az egész világot beutaztam.... 48 óra alatt.... 10 óra utazással.... Valaki azt kérdezte tőlem, hogy "És te csak ezért jöttél?" Igen.

"És megérte?"  IGEN.

Ez most így tiszta zavaros tudom... mert annyi mindent ér számomra ez a fél, vagy egy kicsivel több mint fél nap.

Felidéztem az első koncertemet.... amikor megismertem azt a két embert, aki mindig szívesen fogad, ha jövök, aki mindig képes nekem örülni, és néha lelkiismeretfurdalásom van, mert úgy érzem nem hálálom meg eléggé. De azért csak jelent valamit, ha néha azt látom, hogy nekik jelent valamit, nem?

Furcsa volt, és mégis jó érzés, sőt nagyon jó érzés, hogy most a szokásoshoz képest, nem egyikőjükkel, hanem másikójukkal utaztam. (huh ez most furán jött ki mert nyilván mindegy kivel utazok, ugyanannyira szeretek velük lenni) Ismét volt belegondolni valóm : Eddig 0-24-ben foglaltam le egyikőjüket... ha arra jártam. És akivel csak találkozni szoktunk, nem igazán voltunk együtt két-három óránál többet. Szóval egész új helyzettel találtam magam szemben, de ugyanakkor teljesen természetes volt, hogy ismét "Prágában" találom magam egy forró csokit melengetve a kezem között (:

Merthogy természetesen a forró csokit csak ott lehet kapni (na jó nem csak, de nekünk igen XD).

Aztán persze semmi sem történik zökkenő mentesen, mert miért is történne ha együtt vagyunk??? <-----természetesen....

De aztán eljött a pillanat, amikor apró mosollyal a szám sarkában nézhettem a koncertet. És nem csak azért voltam ott, mert viszonozni kell, hogy eljöttek... ááá... ez eszembe sem jutott.... Hanem mert értékes ember az aki a színpadon áll... és mert szeretem őket (: érdemes bármit tennem értük, mert kevés ember van, aki úgy néz rám, ahogy ők. Nagyon nehéz ilyen jó embereket találni. Boldog lehetek, hogy találtam rögtön kettőt.

Aztán persze, jött a fogadkozás, hogy ezt meg ezt rontottuk el... dehát ez nem is számít... és nem erre figyel oda az ember (: az élmény a lényeg (:

Valamiért mindenki meglepődik, amikor nem változtatom meg a véleményem egy-egy ilyen dologról (pozitív vélemény) és végre rájönnek, hogy komolyan gondolom. Naná.. én nem mondok olyat amit nem úgy gondolok... ha valami eszembe jut, azt majd úgyis kritizálom, de amit nem kritizálva hallgat (vagy néz) az ember, arról nem is születik kritika.

Szóval nagyon jó volt (: Köszönöm lányok, hogy ismét ott lehettem veletek... ahol zajlik az élet (:

Ne hagyj el!

- Vele álmodtam.

Itali meglepődve bámult rám. Tudtam, hogy érti, mit is jelenthet ez. Holott még nem is tudta mennyivel többet jelent. Évek óta nem beszéltünk erről. Nem beszéltünk Róla.

Hagytam hogy kérdezzen vagy bármi, de én még nem tudtam belekezdeni. Hirtelen felrémlett előttem az egész álom.

- Még mindig szereted igaz? - kérdezte végül. 

- Ahogy őt szeretni lehet, igen. - nem tudom elfelejteni az érzést. - Nem könnyű álmodni Róla. - Olyan érzések törtek fel bennem, amit évek óta elnyomtam magamban. Talán soha  nem is felejtettem el ezt érezni. Olyan sebet tépett fel bennem, ami nem fog begyógyulni soha. Ha eddig nem gyógyult.

Csak ültem tovább csendben és próbáltam összeszedni mindazt, ami történt. Bárcsak egyszerű lett volna. Bárcsak ne így álmodtam volna Róla. Ha lehet, ez még jobban fájt mindennél.

Itali óvatosan megfogta a kezemet. Láttam rajta, hogy nem sürget. Gondoljam csak át, ameddig akarom. De úgy éreztem, hogy már régen ömlenie kéne belőlem az érzéseknek, a gondolatoknak... a szavaknak. Csak nem tudtam mennyit kéne... elmondanom.

- Azt mondta hagyjam el. - olyan idegenül hangzottak a szavak. Hiszen Mac nem szokott ilyet mondani, vagy ilyesmit gondolni. Bár lehet, csak én nem találkoztam még ezzel az oldalával.

-Azt mondta mennie kell, úgy döntött hogy itt fejezi be az életét. Öngyilkos akar lenni. 

Itali megszorította a kezemet. Döbbenet ült ki az arcára.

- De hát hogy...?

- Nem tudom. Nem értem. Én csak zokogtam és kértem, hogy ne tegye ezt. Ne hagyjon itt. Nem bírtam elviselni a goldolatot, hogy soha többet nem ölelhetem meg, hogy soha többet nem simítja meg az arcom, nem csókol.... nem....
Mondtam neki, hogy legalább értem maradjon, ha szeret, akkor nem teszi ezt velem. Akkor velem marad. Aztán megkért hogy ígérjek meg neki valamit. Hogy keressek magamnak mást. Ezt nem tudom neki megígérni! 

Semmit sem értett meg abból amit érzek iránta. Nem értette meg amit mondtam. Mintha nem is hallana. Csak hajtogatta, hogy meg kell tennie és hogy találok majd jobbat. DE ÉN NEM FOGOK! Hát nem érti? Nem volt képes megérteni, hogy én nem tudok mást szeretni és nem is akarok. - megint könnycseppek csorogtak végig az arcomon.

-Aztán azt mondta, hogy őrizzem meg az emlékét. Fogalma sem volt róla, hogy ez a legrosszabb amit kérhet, hogy ezzel mit vált ki belőlem. Hogy lehet ilyen kegyetlen?? Pontosan ezzel taszít a boldogtalanságba, hogy arra kárhoztat, hogy nélküle éljek. Fogalma sincs, hogy mekkora fájdalommal kell leélnem ezután az életem. Hogyhogy nem látja hogy mennyire szeretem??? De ami jobban fáj, hogy nem szeret eléggé. Illetve nagyon szeret,de ahhoz nem eléggé, hogy ne tegye ezt velem. Ha szeretne akkor a legkisebb rosszat sem akarná nekem, akkor velem akarná leélni az életét és már csak az is életben tartaná, hogy velem lehet. Az életet választaná a halál helyett, csakhogy azt velem tölthesse!! Nem értette meg, hogy nekem mennyire fáj, amit mond. Hogy érzem az ürességet, amit senki más nem tölthet meg. Nem képes engem annyira szeretni, hogy érezze mit jelent Ő a számomra. És tudod mi a legrosszabb? - néztem Italira - Az, hogy végig tudtam, hogyha ezt mondanám neki, akkor az egészből csak azt hallaná meg, hogy "nem képes szeretni" és ezzel igazolná magának a teóriáját! Ahhelyett, hogy azt látná meg bennem, hogy mennyire szeretem, hogy tényleg nincs értelme az életemnek, ha ő nincs mellettem. Te tudod! Hiszen évek óta..... több mint 5 éve nem volt senki akit tudtam volna szeretni. Rá sem bírok nézni egy férfira sem úgy, hogy tényleg annak lássam, hogy elképzeljem vele az életem. Nem tudom! Mert nem az ő érintése, nem az ő illata. Nála mindenki csak rosszabb lehet!  - zokogtam.

Ugyanez volt az álmomban is. Zokogtam. Annyira zokogtam, annyira kétségbe estem, hogy nem bírtam abbahagyni. Ami pedig ez után következett, azt nem mertem elmondani Italinak. Hogy mennyire belelovalltam magam, hogy elvesztettem a kontroltt a testem fölött. A következő amire emlékszem, hogy gyenge vagyok. Azt kéri szorítsam meg a kezét, de képtelen vagyok apró mozdulaton kívül bármit is csinálni. Minden erő kiszállt a testemből. Remegtem. Egyáltalán nem tudtam kontroll alatt tartani a testem. Mac csak fogott mint egy rongybabát. Beszélni sem tudtam. Az agyam gondolkodott de nem bírtam kimondani a szavakat. Leblokkoltam. Nem tudom pl, hogy mi történt a kettő között. Azt mondta mentőt hív és nem tudtam miért mondja. Nem értettem. De fáradt voltam minden egyes mozdulathoz. Csak lassan éreztem, hogy már értelmes szavakat is képes vagyok kimondani... de nem voltam tisztában a történtekkel. Mégis mi történt velem? Történt valami abban a pár perben amire nem emlékszem?

Végül átölelt. Azt mondta szereti a hajam illatát. És ez nagyon fájt, mert még álmomban is tudtam, hogy én már soha nem érezhetem az övét. Amivel fenyegetett az álomban, már rég megtörtént a valóságban.

Itali térített vissza a jelenbe. 

- Mondott még valamit?

- Nem - suttogtam - csak az öngyilkosságról beszélt. Fájt minden szava. Mintha direkt szurkált volna egy késsel. Kértem tőle, hogy maradjon még. Hogy hagyjon nekem valamit magából. Egy gyereket.

- És témánál vagyunk. - szólt közbe Itali.

- Ez sem fog megtörténni már soha. - tettem hozzá. Ő így is értette ez mi volt. A legmélyebb vágyam amit valaha éreztem. Szörnyű érzés, hogy nincs lehetőség rá, hogy gyermeket hagyjon maga után. 

- Claire - felnéztem.

- Tényleg hagynod kéne, hogy szeress valakit. Valakit, aki él és boldoggá tud tenni.

- Olyan ember nincs. Nem vagyok képes mást szeretni. Annak meg semmi értelme, hogy valakivel kényszerből házasságot kössek és gyerekeket szüljek neki, úgy, hogy tudom, hogy soha nem fogom szereni azokat a gyerekeket. Mert nem tőle vannak, mert nem az Ő vére. Hanem valaki idegené. Én erre nem vagyok képes.

- De .... Claire. Már több mint 5 év telt el.

- Nem tudom az emlékét meggyalázni. Szeretet nélkül legyőzhet a vágy. De a vágy még nem lesz szerelemmé. Nem lesz belőle soha szeretet. Azt kérte emlékezzek. DE az emlék és az élet nem létezhet egyszerre. Amíg emlékezek, nem tűröm el magam mellett egy kapcsolat gondolatát sem. Lehet hogy évek múlva kötélnek állok, és megnehezítem az életem más szerelmével, amit nem tudok viszonozni és más gyermekeivel akiket nem tudok szeretni. De emlékezni mindig is fogok. Akármennyire is fáj, még mindig jobb az emlékekben élni, mint a saját bőrömben. 

- Nem tudlak meggyőzni ugye?

- Nem.

Az érzés

Összevissza kavarognak a gondolataim, úgyhogy nem biztos, hogy egyáltalán értelmesen le tudom írni mindazt az érzést, ami ma ismét megrohant. És nem kell rosszra gondolni, ez a lehető legjobb érzés, amit érezhetek, de egyszerre a legfurcsább is. Persze a legváratlanabb helyzetek hozzák ki. Egy illat, egy film pár jelenete, egy zene, talán egy személy, egy érintés. Ma, sőt még mennyire hogy ma! Éjfél után befejeztem egy filmet (szóval mondhatjuk, hogy már a napom ezzel kezdődött), amit korábban elkezdtem nézni. Az első pillanattól kezdve összeszorult a gyomrom az izgalomtól. Nem tudom másnak nevezni, mint izgalomnak, holott tudom, hogy ez nem az. Még csak nem is szenvedély valami iránt, egyszerűen csak egy érzés, ami felbolygatja a közérzetemet, az érzékeimet, hatással van minden gondolatomra. Igazság szerint imádok rajta gondolkodni. Szóval aztán a reggeli film még csak hozzájárult ehhez, és nem ez volt az utolsó ilyen benyomás erre a napra. Az igazira számítanom kellett volna. Egy személy. És ez az egész hozza ki belőlem a legjobban. Az illat amit maga után hagy. Túl komplex az ő személye, hogy ezt elmagyarázzam. Vagy megmagyarázzam magamnak. Ő egyszerűen ő. És most nem róla akarok beszélni, csak az érzésről. Az az összetettség, amivel ki tudja váltani belőlem azt a jóleső gyomorszorító érzést. Az arca egy színészé, az illata azé az emberé, akit a legjobban szeretek. Illetve ez az az illat, ahogy én korábban megismertem Őt, és minden jó emlék, érzés ehhez az illathoz kapcsolódik. Szóval az elsőről elég erőteljes az összkép. Bele sem merek gondolni, hogy az érintése mit váltana ki...Félre értések elkerülése végett, semmi negatívat vagy rosszat nem kell mögé gondolni. Nem képes a gondolataimat, képzeletemet vad irányokba terelni, csak az érzékeimet meglepni és egy kicsit becsapni is. Ez azért valahol mámorítóan jó érzés, ilyenkor mindig Vele akarok lenni, akit a legjobban szeretek. Megölelni és újra magamba szívni az illatot, most a igazi, eredeti személytől. Ez az érzés mindig is Hozzá fog kötődni.

Mit írhatnék még? Talán azt, hogy ez nem a szabályozandó érzések, vagy viselkedések közé tartozik. Emiatt nem kell összeszorított fogakkal, türelemmel lenni legközelebb, nem kell átgondoltabban cselekedni, elragadtatni magam. Egyszerűen csak magamba kell szívni és hagyni, hogy becsapja az érzéseimet. Ettől az egész napom képes megváltozni. Ma ugyan leblokkoltam, de ez soha nem volt így eddig. Bevallom ma jöttem rá, hogy mit jelent ez nekem és mit érzek igazán. Szeretnék még sokáig a hatása alatt maradni, még ha tudom is, hogy ez az egész csak káprázat, és szemfényvesztés... köze nem lehet a valódi érintéshez... érzéshez.... csak utánzat... jóleső utánzat...