Nem vagyok naív. Sokszor mondják páran, de nem. Az hogy egyszerűen szinte mindig kell a feedback, hogy biztos legyek magamban az nem jelenti azt, hogy elnézném a dolgokat.... vagy hogy félreérteném. De ezer más szemszöget látok amit ti nem, így van?
Talán.
Elég sok minden van amivel igenis tisztában vagyok, akár hiszik akár nem, akár túl fiatal vagyok akár nem. Utálom már hogy mindig azt kapom vissza, hogy mert te ezt nem érezheted, te ezt nem láthatod, ezt nem értheted meg. DE!. Sokkal jobban értem....
Nem, nem gondolnám, hogy ma nagyon meglepődtem. Pontosan tudom mi a helyzet, csak azért szarul esett. Esett? Az arcomba vágódott. És nem a felismerés. Hanem hogy minden, amit próbáltam jobbnak látni, az pont olyan jó, mint gondoltam. Hogy igen, ismerlek ennyire anélkül, hogy megmutattad volna igazán ezt az arcodat. És hogy becsaptál. Hogy annyiszor nemet mondasz a kérdésemre és hogy nem vagy őszinte. De hidd el, pontosan tudom mit teszel. Érzem. Hiába mondasz nemet. Egy szavadból, egy lépésedből látom az igazságot. Nem kell kézzel foghatóan érezzem, hogy olyan jelekkel bizonyosodjak meg, amiket mások látnak. Nem kell, nekem nincs rá szükségem. Amikor megláttalak ma tudtam hogy csak azért fordulsz hátra mert talán... talán elsikkadunk a tények felett. És lehet hogy el is fogunk. Lehet hogy mire hazaérsz elfelejtem az egészet. Lehet hogy mire minden rendbe jön, addigra olvasod el ezt, mert már régen nem teszed. Elfelejtetted, elfelejtettél.
De én itt vagyok, egyenest fejest ugrok a végtelenbe, csak mert fontos vagy és mert a legfontosabb. Annyiszor megkérdezed miért, de ez az amire én is szeretnék rájönni.
De ezt az utat választottam. Igen, választottam. És látom hol lehet a vége. Nem biztos hogy ott fény van. Nem biztos hogy ott boldogság van. De ha ez csak egy véletlen lenne, akkor letérnék. Nem, nem is a véletlen miatt, hanem a boldogság miatt.
Talán megoldjuk, talán nem lesz több hazugság. Pedig legtöbbet csak magadnak hazudsz. És ehhez én kevés vagyok hogy láthasd miért térsz le TE.
Pontosan tudom, hogy a mi utunkon, sok és még annál is több könny fog hullani, és sok, talán még ennél is több fájdalom fog kísérni. De nem térek le. Mert... mert.
Pont azért amiért néha teszek dolgokat, amiért néha tudom mi lesz a következő lépés, hogy kapom a következő visszautasítást, mégis lépek, Mert egyszer más lesz. De addig lépni kell. Addig csendben kell maradni. És talán megtanulom azokat a lépéseket is közben, amik helyesebbek, mint a mostaniak.
Persze, lehet hogy ez most fáj. De mire hazaérsz, nem fogod látni. Addigra erősebb leszek, és talán tényleg elfelejtem.
Napok óta ez a dal zúg a fejemben. Mindig felemel és utána ledob. Csak hallgasd majd meg egyszer. Úgy mintha szeretnéd azt a zenét is amit én hallgatok. Úgy mintha nem húznád el a szádat az első akkordokra, mert ez mai zene! Úristen, pont a mai világnak a része! Hát tessék figyelni, mert ez is én vagyok.
Figyelj a zongorára, mert fontos. Érezd ahogy sodor a vokál és neked is remegjen bele a tested-lelked a dobokba. A háttérbe, ami sokkal.... _sokkal_ fontosabb mint a szöveg vagy bármi. Hogy igen is ott a zongora dallama, ott vannak a lépegető tétovázó akkordok, és csak sodor, hogy ne tudj levegőt kapni tőle, hogy ne tudj megszólalni, hogy kicsorduljon a könnyed, mert igenis képes a zene átjárni... ez nem csak egy szófordulat. Végigsöpör a lelkeden és belerázkódik tőle a tested. Lebénulsz és csak a ritmust hallod, és felkavar és nincs megállás..... A szívdobogásoddá válik.
Talán ezért kerül ez a dal a mai naphoz. Hiába napokkal ezelőtt jött elő.
De átgondoltam mindent, és van ami elsodorjon. Egy egészen más irányba.
Mert Sírni ettől is lehet, és mert ordítani akarok, azt akarom, hogy visszhangozzon a fejemben, az egész. És mert ki akarok lépni a valóságból a valóságba, és újra csak elakad a szavam és magával ránt, belém van kódolva a ritmus, a zene, az a pezsgés, amit soha senki nem fog megérteni, amit te sem érthetsz meg soha. Azt hogy másképp érzek, hogy ebből mást érzek. Nem csak a szöveg számít. Nem csak az számít amit a szemembe mondasz. Úgyis érzem azt is, amit nem. Nem vagyok naív.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése