Claire_T's Dragons

2014. május 28., szerda

Viszlát és kösz a halakat

Köszönöm a kávét. Köszönöm az ölelést. Köszönöm a könyvet, köszönöm az estét. Köszönöm a sétát, köszönöm a bögrét, köszönöm hogy volt és köszönöm, hogy emlék. 
Köszönöm az érzést, köszönöm a virágot, a levelet, a rajzfüzetet, a beszélgetéseket, azt hogy velem, és hogy együtt, és hogy itt....
itt maradt, egy kémcső. Fanni azt mondta nem ez az egyetlen amit itt hagyott... maradt még a kihűlt kávém is.... 
Köszönöm az érintéseket, mindegyikért hálás vagyok, még ha akkor nem is tűntem annak. Köszönöm a reggeleket, a vonatokat nem tudom úgy elengedni, hogy előbb el ne tűnjenek a szemem elől. Sírni nem tudok... de könnycseppeket már ejtettem....az már megy...
És csak szólok, hogy minden sarokban és utcán elhagytunk valamit, előre is bocsánat, de nem tudom összeszedni az elhagyott "tárgyakat"... valahogy mindig újra kiesnek a kezemből és ott maradnak a sarkokban és kávézóban és mindenhol...
Ha eddig szerettem, a várost, most még jobban szeretem (:
Köszönöm az idézetet a könyvbe, az árát majd utalom (: csak előbb újra és újra el kell olvasnom....
Köszönöm a türelmet, hogy elviseltetek és hogy vártatok... hogy ennyi utat megtettetek. Köszönöm a fáradságot. 
Jó volt a kártyaparti, és Sohasem aludtam a koli konyhában...
Kényelmesebb a földön... és jó látni a reggeli arcokat. Közel.
Cimbik...
Kösz a körömfestést, a mezítláb járást, a fonásokat a hajamba.... azóta is dicsérik. Még megvannak az ostorfák... a huszast megtartottam, a szivárvány híd még áll... csak a gondolataim összevisszák.
Örültem az új random közös ismerősnek, és hogy annyi sokat beszélgettünk. Örültem a szivárványnak, van már két tünci sörösüvegem, és sohasem sohasemeztem nutellával és sohasem éreztem ennyire természetesnek az itt létet. Mikor voltatok itt korábban?

A napok tanulsága, hogy minden érintésben van valami igazság, valami valódiság az érzések mögött. (csak hinnem kéne, hogy amit érzek nem csak én érzem) Bármilyen furcsa, de hagyni kell hogy érezzem, hagyni kell, hogy felfogjam, mert csak akkor válik valósággá és igazzá... és ne felejtsétek el hogy szeretlek Titeket. ;) Mégha két különféle szeretettel is, de semmi nem lehet egyforma... legalább asszimetrikusnak kell lennie... ja igen, és semmilyen felsőbb utasítás nem tántorít el attól, hogy a cserbenhagyás legkisebb esélyét is hagyjam érvényesülni. 

A szívem darabkái még nálatok, vigyázzatok rá, addig úgy érzem még hogy mellettem vagytok, és bármikor lophatok bármelyikőtöktől ölelést... és megtartani ezt az érzést... még megpróbálom...

A történet darabkáit még össze kell raknom, de valahogy elhiszem, hogy megtörtént... és lehet hogy bizonyíték kell hozzá... azt van honnan előkeresni... lehet hogy a tóig kell gyalogolni a fához, vagy felnyúlni a polcra és rajzolni egy lapra.... de a varázslat az varázslat marad, és szívbőljövős....

2014. május 23., péntek

Meséből a valószínűtlenbe

Hát az elmúlt napok valószínűtlenségi mutatója erősen megugrott.... 
amikor
- elkezdtem az Útikalauzt olvasni
- Egyszer volt hol nem volt a best évadzáró ever.... meg egyébként is
- túl sokat láttam meséből egyszerre
- földrajzot tanultam
- végtelenedett a történet
- 42
- és egyébként is... egy csomó mindent csináltam, amit már régen nem
Ezeknek mennyi az esélye 3 (4) nap alatt?

Azt hiszem mindebből megszületett a mai legszürreálisabb délelőttöm....
lehet hogy nem Galaxisban kellett volna kezdenem?---
epic fail gyanús napkezdés...
Most már van egy Süti a csuklómon, egy Lovam a lapockámon, befejeztem az Útikalauzt (amiből új fejezetek nyílnak....tehát végtelennek ígérkezik), és változatlanul minden lépésben, történésben egy-egy újabb mesét keres az agyam?... (Tagadhatatlanul az Egyszer.. hatása.)
Néha furcsa szavakat is használok... összefüggéstelenül összefüggéssel beszélek... és persze már tudom mi az élet értelme... még mindig 42.

Érti ezt valaki? Persze ha történetesen van Végtelen Valószínűtlenség Számlálója...

Talán akkor sikerül kibogozni az agyamban a történéseket és összefüggéseiket... Hogy miért pont most kezdtem bele mindenbe?

2014. május 20., kedd

Best of....

... ébredések.

Amikor a legjobb barátnőm felhív, és az ő hangját hallom először, hogy "jó reggelt". "csak szerettem volna ha jókedvűen kelsz ^^"

Az még kávé nélkül is a legjobb dolog a világon...

Thank you <3

2014. május 5., hétfő

Memories are something...

... I really hold on to...

Érdekes, hogy az ember mit tart meg és mit nem az emlékek közül.. mi az, amin csak átsiklik és mi az, aminek a darabkáit még napok múlva is rakosgatja, s amint kész a kép, újra és újra játssza a jelenetet... Egy tanórán jegyzetelni egészen más, nyomtalanul eltűnik, a vizsgát letesszük, és felejtünk. De azok a pillanatok, amiket a legkülönlegesebb emberekkel töltünk felejthetetlenek. Annyira, hogy szinte most szálltam le arról a vonatról....


Vettem virágot a ballagásra. Kicsit balul sült el, de igazából mégsem... találomra néztem körül, és a nagy döntésképtelenség közben megtaláltam azokat a virágokat amiket kerestem... azzal a különbséggel, hogy nem egy csokorban voltak, és lettek kötve. Külön becsomagolva kerültek a kezembe, én meg lázasan gondolkoztam, hol is alkothatnék belőlük csokrot. Végül rutinosan besétáltam a parkba, leültem a fűbe és vagdostam, kötöztem válogattam... kész. Ahogy a csokorban, úgy az időben elkészült ajándékomban is benne van minden szeretet... tökéletesnek éreztem, pedig kétségbeejtően nehezen indult... aztán megszületett. Tényleg benne lett minden szeretet. Ritkán érzem ezt, de most az alkalom is különlegesebb a többinél...
Nem először készítettem ennyire szívből ajándékot, úgyhogy felkerül a többi tökéletes közé a listára, a kártyák, a táska és még más dolgok közé.
Különleges alkalom ide vagy oda, nem tudtam igazán sírni... és nem azért mert nem hatódtam meg... elfojtottam egy kicsit és túlságosan jól sikerült.... Életem ballagásai közül az egyik legfontosabb, legvidámabb és legkülönlegesebbike lett.
Miután gondosan megkötöttem a csokrot, ismét egy útvonalat rajzoltam a képzeletbeli térképemre (akkor nem sejtve, hogy mennyi utcával bővül majd a 3 nap alatt). Nem mondanám, hogy nem tudok eltévedni, mert igenis nagyon szokott sikerülni, de egy térképpel a kezemben, bárhova eltalálok. Jelen esetben ez túl egyszerű lett volna. Inkább magam rajzolom a térképet a fejemben, az a biztos... minden út emléktől emlékig vezet és ez biztosabb mint bármilyen nyomtatott térkép. (: 
Természetesen mikor elértem az Astoriára és kikértem a két kv-t, annyira odafigyeltem, hogy ne keverjem össze őket (a cukor ugyebár), hogy összekevertem. Simán. Ez az én formám. (:
Meglepő módon, ezek után nem volt túl megerőltető magassarkúban eljutni a helyszínre, sőt... kivételes alkalmak egyike, amikor szívesen vettem fel (:
A "Roxfort" teljesen feldíszítve, az oroszlános kilincs rózsával megtűzve... furcsa volt úgy belépni, hogy tudom, ha egyszer kilépek a kapun, többet vissza nem megyek... Az elmúlt 3 évben meglepően sokat szerepelt az életemben ez az épület. Az első találkozások egyike itt volt... és azóta is sokszor, meglepetésként is...
A ballagáson minden elismerésem az igazgatóé, mert ez volt az első ballagási beszéd, amire végig odafigyeltem (a sajátomat is beleértve). Aztán a másik beszéd, amiben a sorozatgyilkos nagynénik is szerepeltek, na meg a felakasztott tanulók... (ami egyébként jól nézett ki, csak hát ugye a mi fantáziánkkal... egyértelmű volt hogy a beszéd ezen részeit ki írta...)

Végül sikerült egy könnycseppet elmorzsolnom... túl kézzelfogható volt a ballagás... ott voltam benne a közepén... és annyira hihetetlen, álomszerű volt az egész. Mintha kívülről nézném az egészet. Hogy én itt vagyok? Hogy kerülök ide? Hogy hozott az élet ide?... 3 év... 
Olyan hirtelen lett vége. Aztán egyszer csak az osztályteremben találtam magam, két elengedhetetlen ölelés után, azzal a ténnyel, hogy Sophie elballagott.... és még ballagási vacsoránk is lesz. Méghozzá második családként (nem én mondtam...) mi tartjuk meg. Neki..... Mert... Úgyis tudja miért.
Ígyhát ennek köszönhetően újabb utakat rajzoltam a térképre és még pár ajándék órát töltöttünk együtt, hárman (: És közben még az a megtiszteltetés is ért, hogy ballagónak álcázhattam magam egy tarisznyával, és matrózblúzzal (: 
A vacsora képeit még mindig rakosgatom... 

Másnap csak a reggelbe belefért egy egész bögre kv (: kimondhatatlanul örültem neki, mert nagyon régen ittam kv-t így (: aztán a csokikanalat is megittuk ;) egy bögre tejben, oreo kekszes csokival (: jeee kezdődhet a nap!
A játék természetesen az Astoriáról indult, ahol o.n. segítségével begyűjtöttük a bögrét - ami mostantól reggeleim szerves részét képezi - köszönet érte (: 

Majd sikeresen a táskánkba rejtettük a meghívót, és a tablóképet is megszereztem. Bónusztárgyak begyűjtve - check. 
Hogy mi van a tablókép hátuljára írva azt bajos leírnom, de mutatom:

Elindultunk a következő állomás felé. Bonyolult művelet kerekedett belőle, de megküzdöttünk a repülő emberekkel és sikeresen végigsétáltunk kézen fogva a villamossíneken. - check.
Ugyan azt senki nem mondta hogy zsákutcába futunk, de minden értékes pontot összegyűjtöttünk és magunktól is rájöttünk hogy vissza kell fordulni, így hát folytathattuk a következő állomással. Felfedeztük a váron átvezető menekülő járatot, és amikor leszálltunk a kombino-ról (teljesen feleslegesen, de mégsem) és átszálltunk egy buszra ami technikailag ugyanarra ment, a statisztika szerint aznapra a 6. bkv-nál tartottunk. (én személy szerint a két nap alatt a 11.-nél)
Első szint teljesítve.
Eljutottunk a játszótérig, bónuszpont jár o.n.-nak a bemutatkozásért és Sophie-nak is ezen felbuzdulva. ((Történelmi pillanat part1 - megismerték a nagybátyámat (: Alexet :) Fontos, fontos (: best of családtag))

A következő szintet ember rablással kellett kezdeni, így a választás rám esett... Segítség elraboltak! Alias-os technikával nyomtalanul eltűntünk. (Ezért köszönet a szüleimnek, hogy eltűrték, nem is tudják mennyire sokat jelentett)
Sajnos a fagyit és a müzli szeleteket nem tudtuk begyűjteni, de végre sikerült bónuszpontot gyűjtenem: készült fénykép a forma1-es autóról, amit az első szinten már láttunk elsuhanni a hídon....
Aztán a tömeg továbbsodort és mivel az úti cél ezúttal meghatározatlan volt, így felszálltunk az első buszra, majd egy szimpatikusnak tűnő parkban, egy fotogén szökőkút mellett folytattuk a tanakodást, merre folytassuk a pályát. Térképre ez a pont is felrajzolva, hozzáadva az emlékutakhoz. Tovább indultunk, és a pálya befejezéseként beváltottuk bónuszpontjainkat kv-ra és kajára. Ezzel második szint teljesítve.

A harmadik szintet megkezdve még nem tudtuk, hogy az előző téren járva feloldottunk egy új helyszínt, egy újabb szökőkutat. Újabb challange... hogyan is kerülgessük a vizet, mikor merre leszünk vizesek, vagy nem.... ezen a pályán nem volt egyszerű túljutni, legalább egy órát töltöttünk el azzal hogy tökéletesen teljesítsük, és hibátlanra játsszuk. Végül kiderült, hogy egyszerűen itt is túl lehet jutni kézenfogva-rohanva.

Végül szárnyas lovon ülve lehetett tovább jutni, ki is használtuk a lehetőséget... 


Még egy utolsó villamosra szállással eljutottunk a célig. Itt sikerült elérnem a 17. utazási szintet. Sajnos itt ért véget számomra a tömegközlekedés, pedig lehet még fejlődni....

A célnál az elszakadás sehogy sem ment, így mindannyian betódultunk a lakásba. Christa-nak és Alex-nek köszönöm, hogy befogadtak minket (: Színeztünk, beszélgettünk... féltem hogy itt lesz vége ennek a körnek... Így hát gyorsan lementünk közösen a még kicsomagolatlan lifttel, és lent begyűjtöttük az utolsó bónuszpontjainkat a korláton zenéléssel. Öleléssel feltöltöttük az életerőnket, így bármikor kezdhetjük majd újra a játékot (:

Elérkeztem az utolsó naphoz. Kényelmes és finom reggelivel indítottunk, és banánturmixos kv-val (: nyami :)
És ami ezután következett (: Egy találkozás reményével indultam el otthonról, és nyugodtan szürcsöltem a limonádét a napsütésben a Római-parton. 

Jóóó volt nagyon (: az év első napozása :) a nyugalom szigetén (:
Lángosoztunk is, csúzdáztunk a picurokkal, majd elindultunk vissza a kocsihoz.
o.n. is csatlakozott így együtt töltöttük a nap további részét (: Ebbe belefért a sok pillangó kivágása, játék a gyerekekkel... hogy is volt? megtanultam cserkészmódra feltekerni egy lufi madzagját, és még várat is építettünk színes kockákból. Végül a nap utolsó állomásaként ellátogattunk az IKEA-ba. Wow. Az ember nem is gondolná, hogy mennyire ellehet vidáman tölteni ott is az időt (: Kezdtük egy félig hasra eséssel, mert az építők gondosan kihagytak egy lépcsőfokot. Ittunk kv-t (mi mást?) fahéjas csigával, aminek igazi fahéjas íze volt és kaptunk hozzá rendes pénztárostól zászlót is (: Kipróbáltuk a hangulatvilágítást egy konyhában, forgalommal szemben mentünk a folyosón.. mert miért is ne... Találtunk egy szép mintás füzetet, "egyszer majd ha nem lesz a macska lesz ilyenem" ágyneműket, takarókat, szőnyegeket... amit nem lehet éles körmök elé vetni (: Természetesen a legtöbb dologból a lila tetszett nekem legjobban, és a végén kicsi ikea-s ceruzát is nyúltunk be (: Kottás cuccokat nem találtunk, de majd legközelebb (: Mert az lesz (: legközelebb :)
Kinéztük magunknak a legfinomabb tortákat is ;)
Aztán mintha ismét egy álomból ébredtem volna már jött is a busz, már el kellett köszönni, és az "életerőm" másik felét is feltöltöttem egy öleléssel. Köszönöm!
Végül azért csak ettem a legfinomabb tortából....

Aztán elhagytuk a várost... és abban a pillanatban rám zuhant minden ami az elmúlt 3 napban történt... a ballagás (itt kezdtem a bőgést... az igazit), a felfedezőutak, és az utolsó nap együtt töltött ideje a sok beszélgetéssel.... Még láttam magam előtt ahogy az a busz kikanyarodik, és eltűnik a fák mögött....
Így van ez, ha autóval van az ember... annyira közel van az utolsó ölelés, hogy még kinyújtom a karom és elérem.... látom a csillogó szemeket, és hogy megint kitörölhetetlen emlékek születtek... Csak 3 nap... de abba minden belefér. Pont ott folytatódott minden, ahol abbahagytuk.... Megáll az idő számunkra... szedegethetjük a darabkákat még napokon keresztül... mintha nem lenne köztünk sok-sok kilométer... hiszen alig két órára vagyunk egymástól.... a nagy város egyik vége... és a másik... Valahol az emlékek között félúton megállok és körbenézek....

<3

Kimaradt jelenetek: Kétéltű busz - az a nyamvadt kis sárga..., Teknős gyilkos lufik, Erwin (: (: (: , Ballagásról gyűjtött virágok, Tündebetüs körömlakkminta (mert az ember nem sokszor mondhatja el magáról hogy a körmére írta, ahova megy), Fél pár kis cipő, Let her go - pacsi, Kamion, Macskanapló, Spagettikrém, megtanultam kv-s pudingot csinálni (:, sok 47-es villamos ami pont arra jár, amerre a 48-as, Kétemeletes kamion, felesleges buszmegállók: mert az ember vagy azért nem ül le, mert felszáll a buszra, vagy mert lekéste a buszt és rohan utána (ez lehet, hogy nem így volt, de jobban hangzik), Táltos megmentése a ronda kőtől, bárányfelhők - kék-sárga víz és a mosolygó állatok, filmes mélygarázs - para,para,para, zsákmányolt kólásüveg, kék ceruza - grafit (:, eső *.*, plüsspatkány és a rókák, függőhídas kép, újratölthető pohár és még sok minden leírhatatlan...