Te is érzed?

"Furcsa. Nem tudom a dolgokat hova tenni. Lehet hogy csak most értettem meg valamit, ami eddig is az orrom előtt volt? Sokat gondolkodtam. Túl sokat. Át kellett menekülnöm Calsiába, hogy tisztázzam  az érzéseimet. De nem megy. Amint kijelentek magamnak valamit, azonnal megcáfolódik.
Mostanában mindent előre érzek... nem ártana ezt kihasználni. Nem ez most nem az az érzelem, ez az "érzem mi fog történni" érzés. Tehát tudom. Pedig nem kerestem. 

Mikor újra találkoztunk minden fura volt. Görcsösen akartam hogy csak magunk legyünk. Nem tudom miért. Annyi mesélni valóm volt tehát ennek tudtam be. De ma már erre is rá kellett jönnöm, ahogy visszagondoltam rá, hogy nem. Ez is előérzet volt. Azóta kavarog bennem, de nagyon. Pánikszerűen keresem....

Mikor végül találkoztunk, jó volt beszélgetni, persze meséltem is. És rájöttem milyen jó együtt tölteni az időt, tényleg együtt, és milyen jó lenne ha úgy alakulna, hogy gyakrabban összefussunk. Pl a városban, mert azért eléggé kötött helyszín a kastély. Holott egy városban lakunk vagy mi. Mindig csak másokkal együtt vagyunk, és bár eddig is különleges volt számomra, most nem tudom... mintha megbolondultak volna az érzékeim, minden percben gondolok rá, és hiányzik. Baromira hiányzik. Persze közben nem is tudom hova tenni ezt a hiányt, azt hiszem sokáig mással magyaráztam. Amikor elköszöntünk is. Még ott állt előttem és... görcsösen kapaszkodtam a pillanatba. Megöleltük egymást és egy pillanatra olyan közel volt, hogy... legszívesebben megkérdeztem volna... te is érzed? Nem akartam belelátni az érzéseibe, eszembe sem jutott, hiszen most már tökélyre fejlesztettem hogy a barátaim körében ne turkáljak az érzésekben, tényleg csak akkor használom ha nagyon muszáj. Nem, egyáltalán nem használtam, és eszembe sem jutott ott és akkor. Szóval... te is érzed?

Ha legközelebb így találkozunk és lesz rá alkalmam megkérdezem... mert fontos lenne tudnom, hogy ez az instabil lelkiállapot tényleg az-e? Tényleg instabil-e? Ismét görcsösen agyalok mindenen amit érzek... a hiányon, a jelenlétén, a kötődéseken.

Több időt szeretnék vele tölteni, azt hiszem akkor végre megtalálnám azt, akivel kiegészítjük egymás mondatait, aki tudja mit érzek, mert néha így is érzem, hogy olvas bennem. Nem mondja de tudom. Érzem. Nem lehet véletlen, hogy minket összesodort ez a világ. Szeretném tudni mit érez. Nem kilesni... szeretném ha megmondaná, hogy ő is hezitál-e ezen az egészen, vagy észrevett-e egyáltalán valamit. Persze rengeteg a dolga, dehát nekem is. Tudom hogy tudna lelkizni, de vajon ezen is?

Egyszerűen nem bírok elszakadni ettől. Lehet hogy a lelkem egy része ott maradt? Egyáltalán lehetséges-e ez? Utána kell néznem, mert ez kicsit furcsa. Nem mintha nem lenne jó... naggyon jó érzés ezt az egész felkavaró dolgot érezni, csak.... nem tudom. Vissza kellett menekülnöm tényleg... hogy újra elsétáljak az ösvényeken, hogy gondolkodjak. Hogy tisztán érezhessek. Mindenesetre arra jutottam hogy tiszta ez az érzés, bár lehet hogy elmúlik majd (amit egyébként kétlek), de nem zavarodottságból éreztem. Azt hiszem. Minden bennem kavargó érzelem közül sikerült rájönnöm, hogy ezt tényleg én érzem, és nem érezni akarom, hanem érzem."