Eső

Az eső lemossa a könnyeket. Elmossa a bánatot, a haragot és talán a gyűlöletet is. De elmossa a felszínes érzelmeket is hogy előtűnjön, ami rossz, hogy aztán egy pillanat alatt lemossa rólunk a bánatot is és megtisztuljon a lelkünk.... és ekkor nem marad más, csak a szeretet.

Ki szereti az esőt? Mert én nagyon. Ha megérzem az illatát, egyből érzem, hogy tisztul a lelkem. És mikor az esőcseppek elmossák az utca zaját és csak a kopogásukat hallom, olyan nyugodt érzés támad bennem. Ilyenkor valami helyreáll a világban, legalábbis úgy hiszem. És a szivárvány? valami csodálatos, számomra megmagyarázhatatlan varázs...
És nincs annál szebb reggel, amikor a bőrödön érzed az esőcseppek érintését, a napfény simogatja az arcod, és gyönyörű tiszta színeket öltenek a fák.... Az eső lemosta róluk a szürkeséget, a napfény megvilágítja a csillogó színeiket, és egy függönyön keresztül gyönyörködhetsz a világ egyik különleges csodájában... nem minden nap láthatod ilyen tisztának a világot.
És a varázslat magával ragad egy pillanatra... nem kell az esernyő, nem kell az esőkabát....
Én is épp olyan tisztának akarom látni az embereket, ahogy a fákat, olyan tisztának érezni a lelkem, amilyen még talán sosem volt...
Nem bánt a fény.... nem bánt a cseppek érintése, és nem bánom ha vizes lesz a hajam, a kezem, a ruhám.... nem érdekel... mindez nem számít, mert ez csak kicsinyes nagyvilági luxus...
A csodát nem lehet elfelejteni, néha azt hiszem csak én látom. És valóban... csak az láthatja, aki érti a varázsigét.
És még az sem bánt, ha csak én értem.... hallom, és látom a csodát....
Mindig látom....