Varázslat

"A dolgok nem szűnnek meg attól, hogy megszűnnek történni."



Alig pár héttel ezelőtt még azt gondoltam, hogy a mosoly, az a fantasztikus érzés, ami akkor fog el, mikor egy kórus tagjaként színpadra állok, talán soha többet nem jön el hozzám. Úgy gondoltam, hogy elvesztettem a "kórusom" csak azért, mert volt egy kis zűr, és elmaradt az előadás.
Nagyon, nagyon rosszul gondoltam. Szégyellem, de elfelejtettem valamit, ami az életemnek immáron ötödik éve része, és az elmúlt négy évben olyan rengeteget jelentett, hogy egyszerűen nem tudom, hogy felejthettem el egy pillanatra is. Nem csak egy kórus létezik, amiben éneklek. Az, hogy nem tudok próbára járni, nem jelenti azt, hogy ezzel a kórusom már nem létezik. Igenis létezik és azt, amit elvesztettem pár hete, most visszahozta...
Egy kis közösség, egy baráti társaság.... És tudom mennyire örülnek nekem.. a kórusvezetőnk... a kórustársaim...
Egy nappal előbb utaztam haza miattuk, hogy egy próbán részt vehessek. Olyan volt, mint ha sosem hagytam volna itt őket, az élet megy tovább, attól még, hogy én nem vagyok ott mindig. Az elmúlt években nem volt olyan próba, amin ne lettem volna ott, kihagyhatatlan volt, soha, de soha nem maradtam otthon ilyen olyan indokkal... ha tanulnom kellett is mindig kötelező programként tekintettem rá, hogy a kedd késő délutánom az övék. Mintha csak egy kötelező óra lett volna.
Most van másik kötelező órám... és ez elmaradt valahogy az életemből.
Aztán pár hete a másik is. Eltűnt. Ha nem is teljesen, de a varázsa kiveszett, azt éreztem, hogy örökre.
Csakhogy ez nem így van. És eddig sem kellett volna így lennie. A varázs megvolt, csak rossz helyen kerestem. A varázs bennem van... csak nem mindegy kinek adok belőle...


Ma volt a jubileumi koncertje az otthoni kórusomnak. Hatalmas élmény volt. Igaz csak egyetlen egy próbán voltam, de ennyi elég is volt, hogy maximálisan benne legyek újra mindenben. Kezdjük csak azzal, hogy egy gyönyörű, új ruhánk, "egyenruhánk" készült és most avattuk fel. Eddig nem is tudtuk mi az, hogy egyenruha. 20 évesnek kellett lennie a kórusnak ahhoz, hogy ne csak a sál és az egyforma ing tartson minket egyben, hanem egy mindenkire egyénileg szabott fekete hosszúszoknya, és hozzá egy bordó bolero. Még nem láttam képet magunkról, de ez valami más mint az eddigiek.... valami varázslat. Nem is tudom.... olyan fantasztikus volt felvenni..... pedig tényleg, nem valami nagy szám, egy egyszerűen összeállított egybeszoknya. Semmi csicsa, vagy dísz. Na jó egy icipici masnink van, de annyira szépen illik a ruhához, hogy ennyi meg kell rá.
Ahogy a színpadon állva körülnéztem és megláttam egy-egy ismerős arcot akik tudom, nem biztos, hogy anno jó szemmel nézték, hogy én kórustag vagyok, most büszkén húztam ki magam. "Látjátok? Nekem is van ruhám. Én ide tartozom teljesen. A ruha azt jelenti, hogy nem csak beugrottam.... én mindig velük vagyok..."


Persze a koncertben biztos voltak hibák.. hangi hibákra gondolok természetesen, de hogy a közönség hogy tapsolt, azt nem tudom elfelejteni. 
Természetesen meghívtunk egy férfikart és ez csak dobott a hangulaton, pláne amikor közösen énekeltünk velük. Egy-egy vicces népdal feldogozás akkorát robbant az egyébként süket teremben, hogy a végén már nem mereven álltunk egy pisszenés nélkül... egymásra néztünk, néha barátnőmmel, és ha úgy volt hát bizony beszéltünk is....
Na persze elmaradhatatlan volt részemről, hogy ismét hozzam a formám, így egyszer megkíséreltem leesni a dobogóról, mikor át kellett rendeződnünk, de valahogy túl jó az egyensúlyérzékem, és a többiek is elkaptak, így csak nem estem orra....talán senkinek nem tűnt fel a kis malőröm...


A koncert végén a karvezetőnk <nem mellesleg Tapol-city első női díszpolgára> kapott virágcsokrot, meg mindent ahogy illik.... és amire most megint büszke lehetek, a születésnap alkalmából az összes kórustag kapott egy emléklapot a várostól... és ez bizony nagy szó. A várostól.


A teljesség igénye nélkül, azt hiszem mindent leírtam. Igaz hogy azt nem említettem, hogy ismételten jót beszélgettem barátnőmmel, ami jelen esetben hatalmas élmény, mivel alig csak havonta látom és mégis megvan az ősrégi varázslat közöttünk, ami összetart minket, de azért fontos része volt az estémnek.
És ami még kimaradt, az az állófogadás a koncert után a kórusoknak.... komplett vacsora, borok, üdítők, gyümölcs, sütemény... na és a jókedv fokozására egy tangóharmonika :) Hát ha azt mondom senkinek nem volt táncos kedve, akkor nagyot hazudnék...


És a varázslat működik....

Ha valaki képeket keres ilyen késői, vagy korai órákban <attól függ mikor olvassa> akkor még biztos nem talál. De hamarosan.... höhö... elég feltűnően invitáltam mindenkit, hogy sűrűbben nézze a blogom? ;)
Na nem ám... igyekszek gyorsan képet keríteni :)