Szabadság...

Valami megváltozott és nem tudom mi. Egyre nehezebben szakadok el attól az embertől, aki a legtöbbet jelenti számomra...

Korábban már éreztem ilyesmit, de nem így és nem ilyen erősen... 


Pár héttel ezelőtt azt mondtam, hogy valami baj van velem, mert minden mozdulata idegesít és minden percben remélem, hogy nem hív fel és nem zavarja meg a gondolataimat. Amióta szorosabban kötődök hozzá, egyre jobban éreztem, hogy hiányzik az a csendes séta, csendes utazás, amikor minden gondolatom a helyére került egy egy zene mellett... most nem volt időm a gondolataimra és egyre rosszabbul éreztem magam. Hiányzott a csönd.. Hiányzott a magány, amiben eddig éltem....
És haragudtam magamra, hogy ezt érzem, mert nem kéne... meg kéne becsülnöm, hogy annyira szeret és mindent megtesz értem, de valahogy meg is folytott azzal, hogy ennyire igyekezett... kellett volna egy kis tér... 
Úgy éreztem, már csak az is megtenné, hogy átölel és csendben velem van... átölel és ott alszom el a karjaiban.


Aztán finoman, megpróbáltam néha elmondani egy keveset abból, amit érzek..de ez nem ilyen egyszerű. Bárcsak az lenne....És rászántam magam. Féltem... Őrülten féltem, mert tudtam, hogyan fog reagálni, tudtam, hogy azt hiszi majd, elveszít.. pedig nem... ez nem azt jelenti... csak...
Hát kimondtam... nem úgy ahogy kellett volna, de kimondtam...és nem is az egészet, de elmondtam...
Csak annyit mondott, hogy tudta... hogy tudta, hogy ez lesz...
És akkor kétségbe estem...


NEM! NEM! NEM! nem akarom elveszíteni... és ez az oka, amiért elmondtam mindent...
Egyszerűen nem élhetek úgy, hogy azt hiszi minden rendben, mert magamat is becsapom...Aztán egyik pillanatról a másikra megváltozott minden.. Megértette...
Én pedig megkönnyebbültem és egyszerűen csak szerettem, minden kétség nélkül...


Aztán teltek a hetek és úgy érzem egyre erősebben szeretem... azzal, hogy kimondtam, minden kétséget megcáfolt a lelkem és most már mindent ki merek mondani, mindent meg merek tenni... Kimondom, ha valami nem tetszik, kimondom, ha nem értek egyet... és sokkal jobb....
Mert ő is tudja, én is tudom, mit kell tennem a másikért. Ha kell összeveszek vele, és ő érzi, hogy  nem fogadom el úgy ahogy vannnak a dolgok, hanem kell is valami ahhoz, hogy feltétlenül szeressem....
Mert lila köd soha nem volt... Ezt én tudom a legjobban és nekem senki nem hiszi el... teljesen reálisan látok mindent. 
És azt hiszem a nehezén túl vagyok... most pedig... egyre jobban hiányzik... ahhoz képest, hogy pár hete még megőrültem tőle, most minden egyes pillanatban magam mellett akarom tudni és nehezen engedem el... egyre nehezebben... Mert ami nem öl meg, az megerősít... most megerősített.
Hiányzik a sosem tapasztalt szabadság, ami összeköt minket egy életen keresztül és azt jelentené, hogy életünk minden egyes percét együtt tölthetjük...Soha nem tapasztaltam... mégis olyan valóságos minden egyes percben, amikor mellette vagyok és ezért egyre nehezebb elengedni....
Hiányzik az alig tapasztalt érzés, hogy ott ébredek mellette és átölel biztonságot nyújtó karjaival....
Összekötném vele az életem, hogy szabad legyek... mert ezt a szabadságot csak akkor kapom meg...


És az érzésem :) Mert mindenhez tartozik egy dallam a lelkemben...


Katy Perry: Teenage Dream