Claire_T's Dragons

2011. december 9., péntek

Öröm, nevetés és egy találkozás

Egy képpel bővült a gyűjteményem. A gyűjtemény, amelynek minden egyes darabját szívből adták. Melynek minden egyes darabja fontos a számomra, sokat jelent nekem. Nem minden nap kap az ember ilyen ajándékot.

Találkozni egy olyan emberrel, akivel soha életemben nem találkoztam furcsa volt. A legelső alkalommal össze kellett szednem minden bátorságom, hogy felszálljak arra a bizonyos buszra és tíz percet utazzak egy ismeretlen faluba egy ismeretlen emberhez, akiben mindennek ellenére megbízom. Jó érzés volt, hogy teljesen természetesen vette, hogy én megyek és ő vár. Mintha évek óta ismernénk egymást. Pedig nem....
Egy közös dolog volt bennünk... illetve kettő. (a városon kívül). Az egyik közös pont az oldal ahol találkoztunk.... A másik pedig a lovak. És ez volt az a közös pont, ami indokot adott arra, hogy jobban megismerjük egymást.

Aztán hosszú szünet. Egy felejthetetlen délelőtt után, amikor megismerkedhettem a lovakkal :) , csak ígérgettük egymásnak, hogy majd találkozunk még. De nem határoztuk el magunkat, hogy újra találkozzunk. Egészen mostanáig. Azért is volt kedves számomra ez a találkozás, mert Ő volt az első ember azok közül, akikkel azt hittem soha életemben nem találkozhatok. És Ő volt az, aki megtörte ezt a sort. Mert találkoztunk.... és beszélgettünk... és ott folytattuk, ahol előző este abbahagytuk....
Aztán sok sok ígérgetés után hirtelen elhatározásra újra elgondolkodtunk azon, hogy össze kéne hozni valamit. 
És összehoztuk a találkozást. 
Nagyon jó volt újra hallani a hangját, látni az ismerős mosolyt. Emlékszem milyen furcsa volt, mikor először felhívtam őt és bele sem gondoltam, hogy még soha nem hallottam a hangját azelőtt.... és legelőször amikor meghallottam, alig bírtam kinyökögni miért is hívom, ki vagyok, holott tudtam, hogy várja a hívásom.
Ha meglehet ítélni egy embert a hangja alapján, akkor azt mondanám, hogy az első pillanattól kezdve tudtam, hogy szeretni fogom Őt. És megint nem tévedtem...
A mostani találkozásnál is féltem egy kicsit a telefonhívás előtt... de most már sokkal könnyebb volt. Nem akadtam meg, nem nyökögtem azt hiszem... sokkal természetesebb volt az egész...
Egy fél délutánt töltöttünk együtt. De olyan volt, mintha napokat beszélgettünk volna át....
Nevettünk, sétáltunk és élveztük az együtt töltött perceket, terveztük a következő találkozást. És ő is meg tudott lepni, mint ahogy mostanában sokan. Egy apróságot kaptam, ami másnak lehet, hogy nem jelentene semmit, de nekem a világot jelenti, a szeretetet, amit mostanában kapok. És ezért rengeteg köszönettel tartozom.
Amikor hirtelen végeszakadt a beszélgetésnek és láttam elhajtani az autót, amit egy perccel azelőtt még a nevetésünk töltött meg....
Furcsa volt. Olyan kiüresedettnek éreztem a lelkemet. Valami megint elhaladt mellettem szép pillanatokat hagyva maga után. Ránéztem a képre, ami a kezemben volt és elmosolyodtam.... Aztán felnéztem és halkan a sötétbe suttogtam: "Nemsokára találkozunk.....Kincseske...."


1 megjegyzés:

  1. Nagyon meghatott ez a pár édes gondolat! Örülök, hogy jól érezted magad! Én sajnos nem tudom ilyen ékesen megfogalmazni, hogy mennyit jelentett nekem is a találkozás, de tényleg jól éreztem magam! :)
    Nemsokára találkozunk.... Claire...! :D

    VálaszTörlés