Calsia

"Az erdő sűrű volt. Sokkal sűrűbb, mint Calsia más helyein. Erre még nem jártam. Itali nem hozott még el erre.
Csendben sétáltam újdonsült barátnőm mögött. Csodáltam az előttem feltáruló újabb és újabb sűrűt. Ez is olyan csodálatos volt, mint Calsia többi része. És annyi számomra felfedezetlen hely van még...
A csöndet egy éles sivítás szakította meg.
- Hallottad? - kérdeztem.
- Mit? Én nem hallottam semmi különöset...
Ekkor újra hallottam.
- Most is!!! Hallottad? Sophie hallottad? - valahogy hirtelen félelemmel töltött el az ismeretlen hang.
Ahogy ránéztem Sophie-ra csak mosolygott.
- Gyere.... - suttogta - mutatok neked valamit....
Azzal megfogta a kezem és maga után húzott. Szinte futottunk a lassan már áthatolhatatlan erdőn keresztül. Nem tudtam követni. Nem tudtam megjegyezni merre vonszol maga után. Éreztem, hogy egy lejtős terepen haladunk felfelé. De a fák között nem lehetett kilátni. Koronájuk szorosan összezárult a fejünk felett.
Hirtelen egy dombtetőre értünk. Sziklás, füves, alig pár embernyi hely. Körülöttünk az erdő, alattunk az erdő..... és a fejünk felett az erdő. Hiába igyekeztem, az égnek csak egy kis szeletét láthattam. A hegy egyik kiszögellésén álltunk. És felettem tornyosult Calsia szíve. Legalábbis ez jutott eszembe. Itali azt mondta, hogy Nawtaru Calsia szíve. De nem magyarázta meg miért.
Ahogy körbe néztem, megint megragadott a táj szépsége. Rengeteg szikla magaslatot láttam. Selymes füvet hintáztatott rajtuk a szél. Éppen úgy, ahogy az én kis dombomon is. Olyan hatalmas volt ez a világ, és én olyan kicsinek éreztem magam benne. A fák és bokrok együttese misztikusan vonta körbe az egész tájat. Észre sem vettem, hogy mennyire magasra jutottunk. Ahogy felnéztem, a felhők egyre közelebbinek tűntek. A hegy tetejét pedig rejtélyesen körbe vonva eltakarták a kíváncsiskodó szemek elől.
- Sophie hol....? - vagyunk... akartam kérdezni, de ő nem volt sehol. Itt hagyott teljesen egyedül?
- Sophieeee!!!! - kiáltottam, de nem jött válasz. Visszafordultam az erdő felé, de már nem tudtam volna megmondani, merről jöttünk. Kétségbeesetten forogtam körbe. Már inkább tűnt csapdának ez a kis tisztás, mint egy lenyűgöző tájra nyíló magaslatnak.
Nem tudtam, mit tehetnék...... a torkom elszorult a gondolatra, hogy egyedül vagyok Calsia közepén és nem tudom merre mehetnék....
A szívem vadul kezdett verni, amikor meghallottam megint azt a hangot. Egyre közelebbről hallottam, a fejem fölül. Aztán hirtelen a felhők közül szinte kirobbant egy hatalmas .... egy hatalmas....
Nem hittem a szememnek. Félelmetes volt. Egyre csak felém közeledett. A szárnyait hatalmasra tárta, hasa alatt felhúzott lábain láttam a hatalmas karmokat. A sárkány egyre csak felém száguldott...
Elkezdtem hátrálni, de az erdő szélénél már nem tudtam tovább menni. Szemem tágra nyilt a rémülettől, a gyomrom görcsbe rándult és minden idegszálam a hatalmas állatra figyelt. Még tíz méter..... még nyolc.... öt.... és nem lassít....
Az utolsó pillanatban még szélesebbre tárta szárnyait, hasát fordította felém és egy méterre a szikla szélétől megállt. Egyhelyben tartotta magát a levegőben. Most már tisztán láttam minden részletét. Az egész sárkány kékeszöld színű volt. Feje tetején a taraj és a szárnyai vége pedig narancssárgás. Apró pontnak éreztem magam mellette. Legalább hússzor akkora volt, mint én. Féltem. Mit csinál? Miért állt meg?
Amint feltettem magamnak a kérdést a sárkány előre nyújtotta lábait is finoman megállt a szikla szélén. Szárnyait maga mellé húzta, és megállt.
Sophie nevetve ugrott le a hátáról.
- Gyönyörű nem? - kérdezte.
Nem jutottam szóhoz. Már sokkal ártatlanabbnak tűnt ez a teremtmény, de olyan hatalmas volt. Nem bíztam benne.
- Fel akarsz ülni a hátára? - szegezte nekem a kérdést Sophie.
- Öhm... ezt most.... inkább kihagynám.... köszi. - nyökögtem. Alig jött ki hang a torkomon.
- Ahogy gondolod. - vigyorgott. - De akkor gyalog megyünk.
- Hova? - bukott ki belőlem  kérdés.
- Oda fel. - mutatott a hegy teteje felé. - Sokáig fog tartani.
Tétováztam. Oda? Fel? De hiszen az nagyon messze van! A legközelebbi szikla is több órányi gyalogút innen, nem hogy még a hegy teteje!
- Jól van.... - adtam be a derekam. - De... nem bánt? - néztem bizonytalanul a sárkányra.
- Elsie? - nézzett rám kérdőn. Az arcomon látszódhatott a kétségbeesés, mert hirtelen felnevetett. - Dehogy! Nem bánt, ne félj! Gyere... segítek felülni.... - nyújtotta felém a kezét.
Bizonytalanul léptem közelebb. De félelmem azonnal elszállt, amikor már biztosan ültem Sophie mögött.
- A repüléstől sem kell félned. Csak kapaszkodj belém. Nem fogsz leesni ígérem.
Nah hát a repülés volt az amitől a legkevésbé féltem. Merthát repültem én már Blacknight hátán ülve.... az is csak elsőre volt furcsa.... Ez sem nagyon különbözhet attól.
Bár igaz, hogy most egy böhömnagy sárkány hátán ülök, nem pedig egy szárnyaslovon.

Ahogy a magasba emelkedtünk egyre jobban biztonságban éreztem magam. Pillanatok alatt tettünk meg olyan távolságot, ami napokba telne gyalog. Aztán ahogy egyre feljebb emelkedtünk elértük a felhőket. Föléjük emelkedve még a lélegzetem is elállt. Ha valami felülmúlta azt a látványt, ami elém tárult odalenn, hát akkor ez az volt.
- Nézd! - billentett ki ámulatomból Sophie. - Ott vannak!
Egy sziklabarlang bejárata előtt hatalmas síma sziklapad volt. Tele sárkányokkal......
- Majd választhatsz magadnak egyet.... ha felkészültél. - Ezt mondta Itali is, mikor a gyűrűt felhúztam az ujjamra és megkérdeztem, mikor jöhetek át egyedül. "Majd ha felkészültél"  De mikor?

Ahogy végignéztem a rengeteg sárkányon, mind egyformának tűnt. Egyet kivéve. Ez a sárkány fekete volt. A szárnyai pedig mélyzöldek. Ha távolabbról nézi valaki, azt hihetné, hogy azok is feketék.
Ahogy figyeltem észrevettem, hogy ő is engem néz. Éreztem, ahogy végigmér. Aztán kitátotta hatalmas száját és tiszteletet parancsolóan ránk mordult. Elrugaszkodott a párkányról, és felemelkedett a levegőbe. Egy morgás kíséretében nagyokat csapott felénk a szárnyával. Aztán irányt váltott és egy pillanat múlva már el is tűnt a szemem elől....
Félelmetes volt, mégis lenyűgöző... és gyönyörű...
Ahogy az előbb egy pillanatra megállt a levegőben....... volt benne valami.... valami ami megfogott....
ha eljön az ideje, Őt fogom választani...."