Egy dallam, egy lélek...

Egy élet, egy pillanat, egy emlék, egy dallam. 



Egy pillanat, amíg megteszel egy lépést. Egy pillanat, amíg megérintesz egy embert... egy élet amíg megismered. Egy élet amíg mellette állsz... egy emlék, amikor már nincs veled. Egy emlék, ami mindig emlékeztet arra, hogy szeretett és Te mennyire szeretted Őt. Emlékeztet a boldog pillanatokra.
Egy dallam, ami eszedbe juttatja, hogy mennyire is törékeny az élet, ami egy pillanat alatt szertefoszlik, kicsúszik a kezed közül...
És Te? Csak állsz, halgatod a zenét és a gondolatok kavarognak a fejedben. Hallgatod a zenét és emlékezel... Néha ez segít, néha nem... néha egyszerűen a csend az, ami meghozza a lelkedben a változást és átértékeled miért is történnek a dolgok...


És te nem tudsz beleszólni...


Csendes, szép nap áll a hátad mögött és boldog vagy. Aztán egy másik emberrel osztod meg az örömöd. És veled örül Ő is. Nem sejtheted, hogy ez a pillanat milyen törékeny... és a semmiből jön az, ami lesújt.
Elég csak egy telefonhívás és a napod egészen máshogy fog folytatódni.
Felveszi a telefont és már érzem, hogy baj van... aztán megáll, ledermed és alig tud megszólalni...
Már azt is tudom mit mondott az, aki felhívta...


Egy újabb élet távozott... egy újabb lélek költözött el...
Csak állok és nem tudok mondani semmit... átölelem, de tudom nem tehetek semmit. A teste rázkódik a zokogástól és nem tudom enyhíteni a fájdalmát. Hatalmas fájdalom, amit nem tudok megállítani... eláraszt és én csak nézem, ahogy összeomlik előttem egy erős ember... Mit tehetnék?
A nap megváltozott... és bár én nem érzem olyan mélyen a fájdalmat, megérint... és örülök, hogy vége a napnak...


És ha ezt hiszem, hát nagyon tévedek...


Otthon a nyugalom vár és már nem is érzem annyira a fájdalmat... 
Egy pillanat. Megint egy pillanat az egész, hogy felvegyem a telefont és a következő pillanatban nekem is folynak a könnyek a szememből....
De arra gondolok, hogy ennek így kellett lennie. Nem vádolom a sorsot. Nem vádolok én senkit. Erős vagyok, tudom. De néha nem tudom, hogy ez jó-e vagy nem. Mert magamban elfojtom az érzéseket. Vagy csak egyszerűen magamban tartom. Belenyugszom, mert tudom, hogy nem lehet megváltoztatni a sorsot... és mert mindennek meg van az oka. Még akkor is ha nem tudom mi és miért... De ennek így kellett lennie...


Egy valamiben megingathatatlanul hiszek. Abban, hogy velünk marad mindig. A lelkünkben a szívünkben él tovább és csak tőlünk függ meddig marad... De ott lesz és segít a legrosszabb pillanatokban. Nem tudjuk hogyan és nem vesszük észre... de ott van és ott is lesz...
Ha felnézel az égre és elmerülsz a csillagokban, talán meg is láthatod... álmodban elköszönhet és akkor már tudod, jó helyen van....


Jó érzés felnézni a csillagokra. Nem tudod megszámolni őket. Mert van, ami több mint az élet....


Nekem mindig eszembe jut egy dallam... egy dallam, ami segít... segít mert a gondolataim köré gyűlnek. És egyszerűen csak ezzel segít... segít, hogy eszembe jutott és jó érzéssel tölt el, hogy minden egyes mozzanatát ismerem a zenének... éneklem a dalt és mindent, amit érzek kiadok magamból... És ettől feloldódik bennem valami.. valami, ami nyomja a lelkem...


Egy dallam... egy lélek...